Sport

Magyar kosárlabdázót még nem ért ekkora megtiszteltetés

Németh Ágnes tagja lesz idén a kosárlabda Hírességek Csarnokának. A nemzetközi szövetség (FIBA) keddi tájékoztatása szerint

az 59 éves, 202 centiméter magas ex-center lesz az első magyar, akit beiktatnak a sportág halhatatlanjai közé.

A 367 válogatottságával nemzeti csúcstartó Németh Ágnes negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián, emellett négy Európa-bajnoki bronzérmet nyert, 1985-ben pedig az év női játékosának választották Európában, írja az MTI.

Az 1961. szeptember 22-én, Zircen született klasszis szerepelt a KSI, a BSE, a Schio-Bari és az FTC csapatában, a BSE-vel 1983-ban elhódította a Ronchetti Kupát, és 1999-ben vonult vissza. Háromszoros magyar bajnok, Európa-válogatott, Európa második legjobb játékosa volt 1986-ban és 1987-ben, emellett háromszor lett az év magyar kosarasa. Legutóbb a nála jóval alacsonyabb, artista férjével cirkuszokban lépett fel, a 2008-as Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronzérmes lett Budapesten.

A FIBA beiktatási ünnepsége június 18-án lesz, online formában. A világszövetség Hall of Fame múzeuma Madridban található.

„Bodnár Péter főtitkár úr hívott a múlt héten a hírrel, aztán hívtak a FIBA-tól is, hogy gratuláljanak. De még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy ott leszek júniusban a madridi ünnepségen. Finoman fogalmazva nem számítottam rá, életem egyik legnagyobb meglepetése ez” – mondta az MTI-nek.

Az 59 éves ex-sportoló felidézte, hogy 1999-es visszavonulása óta nem sokat szerepelt sportága képviseletében.

A BSE-től kirúgtak, amikor már nem kellettem, a válogatottnál a társak elköszöntek, de igazi búcsúztatás sosem volt, és manapság időnként meglep, hogy még emlékeznek rám.

A fiatalok között sem sokan vannak, akiknek még mond valamit a nevem, persze jólesik, amikor az emberek felismernek az utcán vagy a meccseken” – mesélte.

Ami a mostani helyzetét illeti, a négyszeres Eb-bronzérmes kosaras kifejtette, férjével továbbra is cirkuszokban lépnek fel műsorszámukkal, de a koronavírus-járvány miatt jelenleg nem tudnak dolgozni.

„Javarészt itthon vagyok Ürömön, szerencsére kertes házban lakunk, úgyhogy kevésbé érezni a bezártságot. Nagyon várjuk már, hogy újra felléphessünk. De ez a beiktatás valami csoda! Napok óta két centivel a föld fölött járok, ami már 204 centit jelent, úgyhogy még jobban kell vigyáznom, nehogy beverjem a fejemet valahova” – tette hozzá nevetve Németh Ágnes.

A kitüntetettek 12 fős névsorában ott lesz Hanga Ádám korábbi edzője, Svetislav Pesic is. A 71 éves szerb tréner 1993-ban Európa-bajnoki címre vezette a német válogatottat, Jugoszlávia az ő irányításával 2001-ben Eb-, 2002-ben pedig világbajnoki címet szerzett, majd számos élklubnál dolgozott, 2018 és 2020 között pedig Hanga edzője volt Barcelonában.

A listán megtalálható még az 1988-as szöuli olimpián a Szovjetunióval aranyérmes Alekszandr Volkov és a kanadai Steve Nash is. Utóbbit 2005-ben és 2006-ban az NBA legértékesebb játékosának választották, 18 szezonja során nyolc All Star-gálán szerepelt, jelenleg pedig a Brooklyn Nets vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik