Nagyvilág koronavírus

Beoltották Putyint, de nem mondják meg, melyik orosz vakcinával

Alexey DRUZHININ / SPUTNIK / AFP
Alexey DRUZHININ / SPUTNIK / AFP

Megkapta a Covid-19 elleni védőoltást Vlagyimir Putyin orosz elnök, közölte kedd este Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A szóvivő szerint az elnök közérzete jó. Putyin hétfőn közölte, hogy kedden kívánja beoltatni magát.

A Kreml előre bejelentette, nem fogja közölni, hogy a forgalomban lévő három orosz vakcina, a Szputnyik V, az EpiVacCorona és a CoviVac, közül melyiket kapja meg az elnök. Az előzetes tájékoztatás szerint Putyin kívánságára a vakcináció nem volt nyilvános, és nem készült róla felvétel.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Rosszija 24 hírcsatornának azt mondta, hogy Oroszország a vakcináció jelenlegi tempója mellett várhatóan augusztusra éri el a kollektív immunitást, akkorra a tervek szerint 68,9 millió ember fogja megkapni a védőoltást. A tisztségviselő úgy vélekedett, hogy a lakosság oltásának üteme fel fog gyorsulni.

Golikova azt is közölte, hogy az országban az első félévben 89 millió adag kétkomponensű vakcina készül el, ebből több mint 12 millió készletnyi Szputnyik V.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter ugyanennek a televíziónak azt mondta, hogy Oroszországban az új koronavírus-fertőzés „kissé visszaszorult”, de a kórházban ápolt betegek száma még mindig magas. A tárcavezető szerint jelenleg 380 ezren kapnak kezelést a Covid-19 ellen, közülük 130 ezren vannak kórházban.

Murasko hangsúlyozta, hogy a megbetegedés elkerülésének legbiztosabb módja a vakcináció, és oltakozásra buzdította a lakosságot.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8457-tel – ez a legalacsonyabb szám szeptember 29. óta – 4 474 610-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 290 747-re csökkent, a halálos áldozatoké 427-tel 95 818-ra, a felépülteké pedig 10 860-nal 4 088 045-re emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 117,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 183 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 482 496 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik