Élet-Stílus

Esküvőjük napján végignézték, ahogy az árvíz elviszi a házukat

9News
9News
Az ausztrál pár mindenét elvesztette. A kutyájukat is, aki a házban volt, amikor elsodorta a megáradt folyó.

Az ausztráliai Mondrookban élő Johsua Edge és Sarah Soars szombaton házasodott volna össze. Az hagyományokat követve az péntek estét külön töltötték, másnap reggel pedig egy megáradt folyó ellentétes oldaláról nézték végig, ahogy házukat, benne mindenükkel elsodorja a víz – jelentette a helyi sajtó.

Mindent elvesztettünk – mondta el a 9News ausztrál televízió híradójának Edge, hozzátéve, hogy szeretett kutyájuk, Lilly is a házban volt, amikor a megáradt folyó elmosta az épületet. A férfi elmondta, hogy nem is akar belegondolni, hogy mit élhetett át az épületben rekedt kutyus.

A pár még vasárnap sem tudott találkozni az útlezárások miatt, és még ruháik sem maradtak, azt is a rokonaiktól kellett kölcsönkérniük. A férfi elmondása szerint az egész egy pillanat alatt történt, és az épület alig tíz perc alatt tűnt el a folyóban.

Közben a szerencsétlenül járt párnak alig két nap alatt több mint százezer ausztrál dollárt (23,8 millió forint)  gyűjtöttek össze egy internetes adománygyűjtő oldalon, egy ingatlanügynök pedig már egy házat is talált nekik, ahol újrakezdhetik az életüket.

Kapcsolódó
Több ezer pók lepte el egy ausztrál család házát
A Sydney környékén pusztító árvíz elől menekültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik