Tudomány

Új baktériumfajokat fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomáson

Egy új vizsgálat során négy baktériumfajt találtak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), közülük három eddig ismeretlen volt – írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. A szakértők szerint a mikroorganizmusok nem az űrből származnak, de kérdés, hogyan jutottak az űrállomásra, illetve maradtak életben.

Korábbi tanulmányok már igazolták, hogy bizonyos ellenálló baktériumok képesek fennmaradni az űrben. Ilyen a Deinococcus radiodurans, amely három évet élt túl az ISS felszínén. A Guinness Rekordok Könyve a fajt a világ legkeményebb baktériumaként tartja számon. A mikroorganizmust szándékosan helyezték el az ISS-re, hogy bizonyítsák az úgynevezett pánspermia elméletet, mely szerint az egyszerűbb létformák képesek élve eljutni egyik bolygóról a másikra, például aszteroidák közvetítésével.

Egy másik vizsgálat során baktériumok és gombák különböző, az emberi testtel kapcsolatba került populációit azonosították az állomáson belül, ahol bár valamennyire védettebbek, mégis ki vannak téve a mikrogravitáció, az újrakeringetett levegő és a magasabb szén-dioxid-szint hatásainak.

NASA / AFP

Az új baktériumokat az ISS különböző helyein mutatták ki: az egyiket egy étkezőasztalon, egy másikat az alacsony gravitáció tanulmányozására használt kutatási terület felső paneljén, a harmadikat pedig a Cupola nevű obszervatóriumban. A negyedik, már ismert fajt egy régi légtisztító szűrőn találták meg, amelyet már visszaküldtek a Földre.

Mind a négy faj a metilobaktériumok családjába tartozik, ezek többnyire a talajban és édesvízben fordulnak elő, és segítik a növények növekedését és patogének elleni védekezését.

A mikroorganizmusok valószínűleg a Földről kerültek az ISS-re: vagy a kezdetek óta ott voltak, vagy később érkező űrhajósokkal, rakományokkal jutottak fel. Fontos megismerni azokat a baktériumokat, amelyek képesek szaporodni és túlélni a különleges környezetben, mivel hatással lehetnek a legénység egészségére, az űrállomás szerkezetére, de be is szennyezhetik azokat az égitesteket, melyekre közvetítésünkkel eljutnak.

A Methylorubrum rhodesianum baktérium volt a négy közül az, amelyet már korábban is ismertek. A másik három genetikai és taxonómiai elemzése alapján valószínűsíthető, hogy rokonai a Methylobacterium indicumnak, amely gyakran rizsszemeken fedezhető fel. A hasonló baktériumok egy nap hasznosak lehetnek az űrben zajló növénytermesztés során.

„Minden kanálnyi földben vagy talajmintában több száz azonosítatlan mikrobafaj lehet. Biztos vagyok benne, hogy még mindig van több száz vagy akár ezer kevésbé vagy egyáltalán nem ismert mikroorganizmus az ISS fedélzetén” – mondta Christine Moissl-Eichinger, a Grazi Orvosi Egyetem mikrobiológusa és a csapat tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik