Szele Adrienn, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a városi ügyészség megszüntette, mert “a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizárólag nem látta megállapíthatónak, hogy a garázdaság vétségét elkövette” a sportoló.
A szóvivő hozzátette: a könnyű testi sértés vétsége miatti magánvádas eljárásban a Szombathelyi Városi Bíróság az illetékes.
Pars Krisztián azt elismerte, hogy szóban felelősségre vonta a postást, a tettlegességet azonban tagadta.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken közölte, hogy a Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szembeni nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.
Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő és gyanúsítottként hallgatta ki. A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.