Gazdaság

300 milliárdos kórháztakarítási megrendelést kapott az államtól a B+N

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Újabb állami gigamegrendelést kapott a takarítással, építményüzemeltetéssel és mosodai szolgáltatással foglalkozó B+N Referencia Zrt. A 24.hu információja szerint ez a cég nyerte el azt a kórházak takarításáról szóló közbeszerzést, amelyet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) írt ki decemberben.

A megrendelés négyéves időtartamra 300 milliárd forintos keretet biztosít, a cég ezért vállalta, hogy az ország 107 kórházában, közel 400 telephelyen „teljes körű napi-, időszakos-, nagy- és eseti takarítási, fertőtlenítési szolgáltatásokat” nyújt.  A B+N Zrt. eddig is dolgozott az egészségügyben: nyolc fővárosi és vidéki kórház takarítását végezte szerződéses alapon.

A B+N néhány hónapja söpört be egy másik óriás megrendelést. Novemberben derült ki, hogy nettó 100 milliárd forint keretösszeg erejéig állami tulajdonban lévő épületek építési-, karbantartási-, felújítási-, javítási munkáit, továbbá üzemeltetési feladatait is megkapta négy évre.

A cégvezető-tulajdonos Kis-Szölgyémi Ferenc a 24.hu-nak azt mondta, véleménye szerint a koronavírus-járvány alatt begyűjtött információk vezették rá a kormányzatot, hogy változtasson az eddigi rendszeren, és ne a kórházakra bízza a takarítási és fertőtlenítési feladatok megszervezését, hanem egy olyan cégre, amely egységes minőséget biztosít minden intézményben. Kis-Szölgyémi szerint a váltás olyan színvonal-emelkedést hozhat, mint a vonalas telefonról a mobilra való átállás.

A B+N 2015-től elképesztő növekedési pályára állt, öt év alatt megnégyszerezte a nettó árbevételét. Az éves forgalma 2019-ben túllépte a 36 milliárd forintot,  az adózott eredménye pedig 4 milliárd forint volt.

Kiemelt kép: A B+N Referencia Zrt. takarítója a Szegedről érkezett vonat egyik kocsijának kapaszkodóját fertőtleníti a Nyugati pályaudvaron 2015. július 30-án. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik