Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az új típusú koronavírus brit mutációja által indított járványhullám Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) számításai szerint – írja az MTI.
Az RKI adatai alapján az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat január második hetében jelent meg Németországban, és az általa okozott fertőzések száma kezdettől fogva exponenciálisan, robbanásszerűen emelkedik.
- A járvány alakulásának legfontosabb mutatójaként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriságot – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített számát – tekintve a B.1.1.7 nagyjából heti 46 százalékos növekedési sebességgel tör előre, az általa okozott fertőzések száma nagyjából 12 naponként megduplázódik.
- Azonban ez a folyamat az év elején szinte észrevétlenül haladt előre, mert az esetek száma alacsony volt, és visszaszorulóban voltak a SARS-CoV-2 eddigi meghatározó verziói, amelyek a tavaly ősszel elindult második járványhullámot okozták.
- A második hullám leszálló ága egybeesett a B.1.1.7 villámgyors szétterjedésével elindult harmadik hullám emelkedő ágának legelső szakaszával. Ezért a valamennyi vírusváltozat által okozott összes regisztrált fertőződés számának alakulását tükröző görbe sokáig azt mutatta, hogy a járványhelyzet fokozatosan, bár lassuló ütemben javul.
- Nagyjából február közepétől egyre kevésbé érvényesül a második hullám leszálló ágának hatása, és a brit mutáció terjedése miatt a regisztrált esetek száma stagnálni, majd emelkedni kezdett.
Az intézet előremutató becslése szerint a B.1.1.7 által okozott fertőzések számának alakulását mutató görbe március közepétől meredek emelkedésnek indul. A folyamatok lehetséges alakulását április közepéig vizsgálták, addigra a hétnapi fertőzésgyakoriság a legjobb esetben is 200 fölé emelkedhet, de akár az 500-at is meghaladhatja. A nagyságrend jelentőségét mutatja, hogy a második hullám 200 körüli hétnapi fertőzésgyakorisággal tetőzött, és megfékezésére a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot rendeltek el.
Az RKI vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában országszerte 10 790 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 70-re csökkent az egy héttel korábbi 96-ről.