Foci

Costa Rica az olaszoktól tanult védekezni

A Juve védekezési technikájából merített inspirációt Costa Rica edzője, aki - érthetően - majd' kicsattan a boldogságtól.

Costa Ricától már senki nem veheti el a továbbjutást, Jorge Luis Pinto azonban nem éri be ennyivel: “Eljött az idő, hogy ünnepeljünk, és még a mostaninál is magasabbra törjünk, nem állhatunk meg! A csapat rendkívül jó formában van, lelkileg is kiegyensúlyozott – megdolgoztunk azért, hogy idáig jussunk és learassuk a babérokat. Magasra tettük a mércét és meg fogjuk ugrani” – fitogtatta erejét a rendkívül magabiztos kapitány.

Az öltözőben ezekkel a szavakkal lelkesítette a csapatát: “Szakítsunk végre a múlttal, ne az emlékekből táplálkozzunk! Azért vagyunk itt, hogy történelmet írjunk és teljesíteni fogjuk a küldetésünket!” A válogatott teljesítményét az angolok elleni mérkőzésen 8 pontra értékelte, míg az olaszok elleni találkozó után 9 pontot szavazott meg a fiainak. Hogy miért nem 10 ponttal jutalmazta a bravúros játékot? “Mert a tízpontos játékot a következő meccseken mutatjuk meg a világnak!” – válaszolt lényegretörően az energikus Pinto.

“Látták, hogyan játszottunk?” – tette fel a kérdést az újságíróknak. “Három játékos, Duarte, Gonzalez és Umana a középpályán, Gamboa és Diaz pedig a két szélen. Ez a Juve védekezési módszere, ezt alkalmazták például Spanyolország ellen a Konföderációs Kupa egyik mérkőzésén” – részletezte, amivel még egyet odavágott az amúgy is földre taszított olasz válogatottnak.

Fotó: Europress Fotóügynökség

És a folytatásban sem finomkodott: Mario Balotelli eddig nem ismerte a védőimet, hát most megmutattuk neki, hogy kik vagyunk, remélem jól megjegyzett minket! Természetesen tiszteljük őt, hosszú ideje figyeljük, ahogy játszik. A veséjébe láttunk, kiismertük minden gondolatát. Rendkívül keményen dolgoztunk azért, hogy megállítsuk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy hiába őrült, fantasztikusan tehetséges.”

A péntek esti katasztrofális olasz teljesítményt nem hagyták szó nélkül az azzurrik szurkolói a közösségi oldalakon – mindannyian elismerősen nyilatkoztak Costa Rica teljesítményéről, és minden jót kívántak a csapatnak a folytatáshoz. S hogy mit mondtak a sajátjaikról? “Szégyen, ahogy a pályán szédelegtek. Ezek a majmok csak pénzért játszanak, Costa Rica viszont szívből focizott. Az egész costa ricai válogatott nem keres annyit mint Mario Balotelli egyedül, pedig a pénteki teljesítményét elnézve egy lyukas garast sem érdemel!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik