Élet-Stílus

Kiakadtak a szülők, hogy nem lányuk született

A pár a kisfiának szeretett volna egy hugicát.

A most következő, finoman szólva is döbbenetes történet főszereplői állítólag „szerető szülők”. Elmondásuk szerint egészen idáig szeretetben, odafigyeléssel nevelték egy szem kisfiukat, akinek történetesen a legnagyobb vágya egy lánytestvér volt. A szülők, hogy a kicsi kedvében járjanak belekezdtek a babaprojektbe, ám próbálkozásaikat nem koronázta siker.

Ahogy azt álnéven a Babble.com nevű internetes oldalra megírták, a sikertelen kísérletezésben kifáradtak, és úgy döntöttek jelentkeznek mesterséges megtermékenyítésre. Mivel azt megelőzően már a művi megtermékenyítés sem járt sikerrel, a pár már lemondott arról, hogy valaha lesz második gyermeke is. Ekkor robbant a bomba: az inszemináció után néhány héttel az orvosuk közölte, hogy az asszony várandós. Méghozzá ikrekkel.


Megbánták a babaprojektet
Forrás: Shutterstock

Elvetették volna az egyiket

Mi úgy képzeljük, a szülők többsége – pláne ilyen előzményekkel – egy ilyen hír hallatán legalábbis kiugrik a bőréből. Ám a Babble.com oldalára álnéven író Albert és Paula Garland inkább összetört. Mint mondják, már a terhesség elején is érezték, nem volt túl jó ötlet belevágni a testvérprojektbe, ám ez akkor igazolódott be igazán, amikor kiderült: fiaik lesznek.

Ezek az érzelmek dúltak bennük közvetlen a hír után: ingerült, mérges, csalódott, lelkiismeret-furdalásos, rémült. Valószínűleg ezeknek az érzéseknek köszönhető, hogy még az is megfordult a fejükben – igaz csak 30 másodpercre -, hogy elvetetik az egyik babát, aztán arra jutottak, hogy az már túl durva lenne.

Tönkretették az életüket

Míg az anya úgy érzi, az ikrek már most tönkretették, hiszen lelassult, nem tud úgy rohanni a fia után, mint szeretne, és hamar elfárad, az apa attól retteg, mi történik a szülés után, amikor megérkezik a két gyerek: „ha az első gyerek születésekor se aludtunk semmit, mennyit fogunk most, kétszer semmit?” – teszi fel a kérdést.

Nem akarjuk elhallgatni, a páros az eredeti cikkek alá bőven kapott hideget a kommentelőktől. Volt olyan, aki felajánlotta, örökbefogadja azt a gyereket, amelyiket el akarták vetetni, de olyan is, aki kerek perec felszólította őket, “hagyják abba a rinyálást, és szedjék össze magukat”. Ám ami ennél is meglepőbb, így is voltak olyanok, akik kiálltak a pár mellett, azt ecsetelve, hogy ikreket nevelni tényleg fájdalmas, életük legrosszabb élményével vetekszik.

Angolul tudó olvasóink figyelmébe ajánljuk a két eredeti szöveget:

Ide kattintva elolvashatják az apa írását, az anya cikkét pedig ide kattintva olvashatják el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik