Belföld koronavírus

Müller Cecília külön javasolta az oltást Orbán Viktornak

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét – mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek.

Kapcsolódó
Csaknem 5000 új fertőzött, 107 halott 24 óra alatt
482-en vannak lélegeztetőgépen.

Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Hangsúlyozta, két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.

A tisztifőorvos elmondta, minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható.

A koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek – fejtette ki.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben

ma már nem vagyunk fegyvertelenek, Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.

Müller Cecília közölte, hogy az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek.

Az operatív törzs, az oltási munkacsoport és a szakmai grémiumok is azon dolgoznak, hogy minél több embernek lehetővé tegyék az oltás felvételét – tette hozzá.

Hangsúlyozta, az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást.

Müller Cecília kiemelte, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljelenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám és véget érjen a pandémia – jelentette ki.

Az országos tisztifőorvos szerint a járvány elleni védekezést irányítók egészségének védelme elengedhetetlen annak érdekében, hogy az ország meg tudjon küzdeni a harmadik hullámmal. Nagyon fontos, hogy a kormány és az operatív törzs tagjai egészségesek maradjanak, ezért feltétlenül indokolt a mihamarabbi beoltásuk – tette hozzá.

A tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók beoltása mostanra gyakorlatilag lezárult, ugyanakkor azoknak, akik ebből valamilyen oknál fogva kimaradtak, lehetőségük van a pótlásra.

Az idősotthonok lakói és dolgozói is jellemzően megkapták már az első oltást, a második adagok beadása pedig most zajlik – tájékoztatott, majd közölte, az oltópontokon jelenleg a Pfizer-BioNTech vakcinával oltják a 80 év feletti lakosságot, a Szputnyik V oltásokat felhasználták, azonban a következő adag felszabadítását követően ismét elérhető lesz ez a fajta vakcina is.

Emellett a háziorvosok a 18-60 év közötti krónikus megbetegedésben szenvedők és a regisztrált idősek oltását végzik a brit-svéd AstraZeneca és a kínai Sinopharm vakcinákkal – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik