Élet-Stílus

Ismét felpezsdül az élet a Balatonon

gyerekek a fűben (gyerekek, természet, )
gyerekek a fűben (gyerekek, természet, )

„Hathektárnyi” zene, mozgás, íz és illat - ezt kínálja a Tudatosság Ünnepe.

Figyelni kifelé, figyelni befelé

Három nap és több mint kétszáz program van – csak éppen sörpad helyett jógamatraccal, fröccs helyett ásványvízzel, de éppen olyan jó hangulatban, mint egy „hagyományos” fesztiválon. Ám a cél ezúttal nem folyamatosan “zakatolni”, épp ellenkezőleg, megállni egy kicsit: tanítani és tanulni egymástól, összekovácsolódni, kezdetnek mondjuk éppen ebben a „hathektárnyi burokban”, a Balaton partján, most először.

A Tudatosság Ünnepe pénteken, azaz szeptember 13-án rajtol el Balatonkenesén és egészen vasárnapig tárt kapukkal várja azokat akiket érdekel, hogyan lehet jobban, egészségesebben, környezettudatosabban és pozitívabban élni, működni és gondolkodni.

Élmények A-tól Z-ig

A szervezők olyan előadókat hívtak meg, akik – csak úgy, mint ők – az egészséges életmód mellett kötelezték el magukat. Táplálkozás, mozgás, testi-, lelki gyógyítás, zene vagy éppen képzőművészet – számos területről érkeznek szakemberek. A fesztiválozók megismerkedhetnek emellett más népek mozgáskultúráival is, ilyen például a tai-chi, a chi-kung, a szakrális tánc, és persze a jóga ezer arcát is megismerhetjük, belekóstolhatunk a különféle irányzatokba. Aki pedig még ennél is többre vágyik, ellátogathat a 16 workshop-sátor egyikébe, ahol alaposabban beleáshatja magát egy-egy módszer, technika mélységeibe.

A rendezvényen kínált ételek és italok egyébként többnyire helyi termelőktől érkeznek, a szervezők így kívánják támogatni a térségben élő embereket, amiért befogadták a fesztivált városukba.

A háromnapos rendezvény a balatonkenesei Part Üdülőben kap helyet. A részletes programokról, jegyárakról a www.everness.hu oldalon tájékozódhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik