Szórakozás

Egy bárban dolgoztak, barátok lettek, aztán kiderült: testvérek is

TikTok/@juliatinetti1/
TikTok/@juliatinetti1/
Vannak még csodák.

Cassandra Madison egy bárban kezdett el dolgozni Julia Tinettivel New Havenben, közeli barátok lettek. Egy alkalommal Tinetti felfigyelt Madison egyik tetoválására a lapockáján, ami egy dominikai zászlót ábrázol. Beszélgettek, és kiderült, nemcsak hogy mindketten onnan származnak, de mind a kettejüket a karibi köztársaságból fogadták örökbe.

Közben egyre többen tették szóvá nekik, hogy mennyire hasonlítanak, mintha testvérek lennének – írta a Fox61. Ezzel sokszor el is viccelődtek, volt, mikor bulikba direkt úgy is öltöztek, mintha tesók volnának.

Teltek az évek, aztán Madison a 23andMe DNS-tesztjével utána akart járni a dominikai gyökereinek. Sikerült is felvennie a kapcsolatot az eredeti családjával, 2018-ban el is utazott édesapjához és az ott élő testvéreihez.

Ez volt a legérzelmesebb dolog, amit valaha is átéltem

– emlékezett vissza Madison arra, mikor a reptéren egy nagy rakás ember várta fehér pólóban, rajta az ő arcképével.

Apja ott később elmesélte neki, hogy egy húgát szintén örökbe adták. Ekkor kezdett el motoszkálni a nőben a gondolat, hogy tényleg lehet abban valami, hogy mindenki azt mondja, testvérek a barátnőjével.

Az örökbefogadási papírok azt mutatták, hogy unokatestvérek biztosan lehetnek, de

a DNS-tesztek azt is bebizonyították, hogy nem csak hogy rokonok, hanem valóban, testvérek is. Ugyanaz a biológiai anyjuk és az apjuk.

@juliatinetti1

@iamcassandraraquel WE ARE FAMILY!!!! ##23andme ##biological ##happynewyear ##sisters ##adoption ##8yearslater ##fyp ##viral

♬ We Are Family (Single Version) - Sister Sledge

Tinettit eleinte nem érdekelte, hogy találkozzon a dominikai rokonságával, de aztán lett egy komoly kapcsolata, és a partnere segített neki meglépni ezt a lépést.

FaceTime-on találkoztunk. Nagyszerű pillanat volt. Most mindenképpen el akarok már látogatni hozzájuk, csak eddig nem akartam egyedül ezen végigmenni

– mesélte a csatornának Tinetti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik