Mirslaw Bobek, a prágai állatkert igazgatója szerint pozitív koronavírus-tesztet produkált az intézmény egyik gorillája és két oroszlánja – írja az MTI. Az állatkert a járványügyi korlátozások miatt jelenleg zárva van.
Az oroszlánok köhögnek, a megfázás jeleit mutatják, Richard pedig fáradt és nincs étvágya. Az intézmény vezetése szerint az élőlények valószínűleg a személyzettől kapták el a vírust. Bobek közölte, hogy egyéb állatokat is tesztelni fognak.
Az intézmény felvette a kapcsolatot más állatkertekkel, ahol előfordult már korábban koronavírusos eset az állatok között. Januárban a San Diegó-i állatkert jelentette be, hogy nyolc egyedből álló gorillacsoportjuk néhány tagja megfertőződött. Az egyik, idős példány kifejezetten rossz állapotban volt, az állatot azonban sikerült megmenteni.
A prágai állatkertben több mint 680 faj él, az intézmény hónapok óta zárva tart a pandémia miatt. Csehországban szerdán 13 657 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami 2700-zal több az egy hete regisztráltnál. A kórházakban mintegy 7000 koronavírusos beteg fekszik, közülük 1400 állapota súlyos.