Élet-Stílus

Ártatlan kutyákat altatnak Dániában

Az ország így próbál megszabadulni a veszélyes és agresszív fajtáktól.

Az alig pár éves Fido egy igazi, jó kutya. Imádja a gazdáját, imád játszani, szaladgálni, a szabadban lenni. Valószínűleg ezért történhetett meg az, ami előtte soha korábban: 2013-ban Fido megszökött otthona kertjéből. A keverék kutya kis kalandja csak pár órát tartott, mert a rendőrség azonosította és hazafuvarozta a csavargót. Ekkor kezdődtek a problémák.

Miközben a rendőrökkel beszélgetett, Fido gazdája, Louise Bluhme Sørensen elkövette azt a hibát, hogy elárulta nekik, úgy tudja a keverék kutyában van némi amerikai staffordshire vér is. Ez a fajta egyike annak a tizenháromnak, ami 2010 óta tiltva van Dániában. A hatóság kötelezte a gazdit, hogy az állatot független állatorvosoknak bemutatva, szerezzen igazolást arról, hogy kutyája nem tiltott keverék. Csak ebben az egy esetben hagyják életben.

Louise kétségbeesett, két állatorvoshoz is elment, akik miután személyesen találkoztak a kutyával, igazolták, hogy Fido ártalmatlan, ha van is benne staffordshire vér, az olyan kevés, hogy nem befolyásolja a habitusát. A hatóság mindezek ellenére, mivel potenciális veszélyforrásnak ítélte, elrendelte Fido elaltatását.

A gazdi hiába fellebbezett, és vitte bíróságra a kutya ügyét, 2013. március 15-én Fido végleg elaludt.

Ez egy szívszorító videó az utolsó napjáról:

Az egész Unióban példátlan ez a szigor

Ahogy azt már említettük, az ország 2010. július 1-jén olyat tett, amit az Európai Unióban eddig sehol senki. Egy szigorú állattartásra vonatkozó törvény keretében, a parlamentjük elfogadta, hogy az országból kitiltsanak tizenhárom kutyafajtát. Tévedés ne essék, az Unió területén egyáltalán nem példa nélküli, hogy bizonyos agresszívnek és veszélyesnek mondott kutyafajtákat kitiltanak az országból, de ilyen részletes, és soktagú listája eddig még egyik országnak sem volt.

Pitbull, amerikai bulldog, argentin dog, török kangal, staffordshire terrier: csak néhány azok közül a fajták közül, melyeknek tartása, nevelése, szaporítása, más fajtákkal történő keresztezése 2010. júliusától kezdve szigorúan tilos Dániában. A törvény azokat a kutyákat, akik a tiltott fajok közé tartoznak és a hatályba lépés előtt születtek, vagy kerültek az országba, nem bántja. Cserébe szigorúbban ellenőrzi őket, és amennyiben emberre, kutyára vagy más állatra veszélyesnek ítélik, akár el is altathatják.

A törvényhozók látszólag nem is akarnak tudomást venni arról, hogy a kutya viselkedésért, a harapásokért egyáltalán nem annak fajtája, hanem leginkább a gazdija, és a nevelése felel…

Legalább 400 ezer kutya van veszélyben

Fido tragikus története csak egy a sok közül, ami a világ tudomására jutott, de számtalan ártatlan kutya él életveszélyben amiatt, mert tiltott fajhoz tartozik, legalább félig. A gazdik, akik keverék kutyát tartanak, csak úgy menthetik meg kedvenceiket attól, hogy Fido sorsára jussanak, hogy bebizonyítják, kutyájuk nem tiltott fajta.

Mint tudjuk, ezt DNS-teszttel nem lehet igazolni, így a gazdiknak fel kell kutatniuk a kutyájuk szüleit, hogy a hatóság kérésének eleget tegyenek.


Kép forrása: Shutterstock

A szigor egyébként hatástalan

Az állatvédők természetesen már többször, többféleképpen emelték fel a hangjukat a barbár szabályozás ellen, utóbb még egy online petíciót is indítottak. Idáig eredménytelenül.

Az ország vezetése ugyanis újabb 13 kutyafajta tiltására készül, függetlenül attól, hogy már az első tiltás sem hozta meg a várva-várt eredményt. Egy 2011-es statisztika szerint az országban az embereket, a kutyákat és más állatfajokat is több harapás ért, mint a tiltás előtt.

Hogy számokat is mutassunk: a Fair Dog névre hallgató szervezet számai szerint Dániában 2011-ben az előző évhez képest 186-ról 278-ra emelkedett. Ebből az embert 107 (67-ről), míg a kutyákat 117 (75-ről) harapás ért. A legharapósabb fajták – évek óta – a németjuhászok, a rottweilerek és a keverékkutyák.

A dán vezetés ennek ellenére a tiltás kiterjesztését tervezi: ezek szerint a már meglévő tizenhárom faj mellett újabb tizenkettőt tiltanak majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik