Közélet

Szigetvári látványfürdő: költségvetési csalás miatt tett feljelentést az önkormányzat

Google Street View
Google Street View

Költségvetési csalás miatt feljelentette szigetvári önkormányzat azt a vállalkozást, amely szerintük nem teljesítette megfelelőn a városi látványfürdő építési munkáit – számolt be az ATV Híradója.

Vass péter polgármester szerint „a kivitelező szerint 75 százalékon áll jelenleg a kivitelezés. Mi úgy gondoltuk, hogy ez nem egészen fedi a valóságot, éppen ezért közjegyző által igazságügyi szakértőt rendeltünk ki, aki megállapította, hogy ennek a fele, nagyjából 37-38 százalékon áll a kivitelezés.”

A vállalkozó állítása szerint azonban hibás az önkormányzat becslése, mivel nagyon sok olyan munkát végeztek el a lápos területen, amely nem látszik, mert a földben van. Ők hét hónapra vállalták a beruházás befejezését, de a járvány miatt három hónapot dolgoztak csak. Azt sem értik, miképpen követhettek volna el költségvetési csalást, amikor eddig egyszer kaptak pénzt az önkormányzattól egy elszámolásnál, az azóta felmerülő költségeket saját zsebből fizették.

„25 százalék elszámolásnál tulajdonképpen a pénzünknél voltunk, és onnantól kezdve mi finaszíroztuk meg. Ki az aki ebben el tudott követni bármilyen csalást? Jelzem, nem a mi érdekünk volt a határidőben bent maradni, hogy ne kelljen az államnak visszafizetni a közbeszerzési pénzt, hanem ez a városnak volt az érdeke, a polgármester úrnak és gondolom, az önkormányzat dolgozóinak” – mondta Zöldi Zoltán, a Building Tech Kft ügyvezetője.

Az ügyben a NAV is vizsgálatot indított, ez fogja majd tisztázni, hogy történt-e visszaélés. Az önkormányzat most új közbeszerzési eljárást írt ki, és abban bíznak, hogy az állam is segíteni fog rajtuk, és a már megigényelt 200 millió forintos pluszköltséget is biztosítják a város számára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik