Sport

Mellrák kezelésére használt szert találtak a világbajnok birkózó szervezetében

Jack GUEZ / AFP
Jack GUEZ / AFP

Doppinggyanúba keveredett Heiki Nabi, az észtek olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok birkózója, akinek versenyzői engedélyét emiatt felfüggesztették.

A 35 éves nehézsúlyú kötöttfogású birkózó szervezetében januárban a tiltott listán szereplő, izomnövekedést serkentő letrozol nyomaira bukkantak. Nabit a budapesti edzőtáborban értesítette az észt doppingellenes szervezet, a versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatóján visszautasította a vádakat.

Jelezte, hogy kéri a második teszt, az úgynevezett B próba elvégzését. Hangsúlyozta, tudatosan sohasem szedett doppingszert.

„Megdöbbentem és még mindig nem tértem magamhoz. Őszintén nem tudom elképzelni, hogyan került egy ilyen anyag a szervezetembe. A tudatlanság a legfájdalmasabb és a legrosszabb egy ilyen helyzetben.

Amikor meghallottam, hogy a mellrák hormonális kezelésére használatos gyógyszerek tartalmazzák ezt az anyagot, csak még jobban összezavarodtam

– idézte a Delfi észt portál.

Nabi azt mondta, végigpörgette az agyán az összes vitamint és étrend-kiegészítőt, amelyeket a közelmúltban szedett, de azt mondta, hogy az utóbbi időben egyetlen változtatást sem hajtott végre a választék tekintetében.

„A pályafutásom, a becsületem a tét. Bizonyítani akarom, hogy nem vagyok bűnös” – fogalmazott Nabi, aki a 2012-es londoni olimpián lett második a 120 kilogrammos súlycsoportban, míg 2006-ban a 96, 2013-ban Budapesten pedig a 120 kilósok között volt vb-aranyérmes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik