Gazdaság

Így számolj, ha Babaváróból teremtenéd elő a lakáshitelhez szükséges önerőt (X)

A Bankmonitor szakértői szerint a Babaváró hitelt igénylők többsége ingatlanvásárlásra használja fel az egy gyermek születésekor végig kamatmentes konstrukciót. Sokaknak azonban nem egyértelmű, hogy a Babaváró csak részben használható fel önerőként akkor, ha lakáshitelre is szükség van mellé a vásárláshoz.

A Babaváró hitel remek lehetőség minden olyan fiatal (a nő még nem töltötte be a 41. életévét) házaspárnak, akik a közeljövőben gyermekvállalást terveznek. A Babaváró induláskor ugyanis mindenképpen kamatmentes, ha pedig az első 5 évben gyermek születik, akkor a futamidő végéig (max. 20 év) az is marad, ráadásul a születést követő 3 évre szüneteltethető a törlesztés. A második babánál ismét kérhető a 3 éves törlesztési moratórium, plusz elengedik a fennálló tőketartozás 30%-át, míg a harmadik gyermeknél a teljes még meglévő adósság lenullázódik.

 

Babaváró + lakáshitel

A Babaváró hitelt a legtöbb pár ingatlanvásárlásra használja fel, amit sok esetben lakáshitellel egészítenek ki, hiszen a 10 millió forintból kevés helyen lehet megfelelő ingatlanhoz jutni. Bár a Babaváró hitel alapvetően szabad felhasználású kölcsön, van egy fontos megkötés akkor, ha a Babaváró folyósítása és a lakáshitel felvétele között nem telik el 90 napnál több. Ebben az esetben ugyanis a Babaváró hitel 75%-a számít csak önerőnek, míg 25%-a hitelnek minősül.

Mekkora önerő kell Babaváró hitel és lakáshitel kombinálásakor?

De mi az, hogy önerő és hitel, amikor a pénz már a kezemben van? Ahhoz, hogy ezt megértsük, ismerni kell a hitelfedezeti mutató (HFM) fogalmát. Ez azt jelzi, hogy az ingatlan becsült forgalmi értékének legfeljebb mekkora része finanszírozható hitelből, illetve mekkora részt kell önerőből előteremteni.

A hitelfedezeti mutató a jogszabályi előírások szerint nem haladhatja meg a 80%-ot, vagyis például egy 40 millió forintos lakás esetében a hitel nem lehet több 32 millió forintnál (80%), míg 8 millió forintot (20%) a vevőnek magának kell előteremtenie.  Ha ugyanezt az ingatlant 10 millió forint Babaváró hitel + lakáshitel kombinálásával vásárolná meg a pár, akkor a Babaváróból 2,5 millió forint már hitelnek minősül, így a pluszban felvehető lakáshitel legfeljebb 29,5 millió forint lehet. Ebben az esetben 500 ezer forint plusz önerőt kellene előteremteniük.

További csavar, hogy a bankok nem feltétlenül hitelezik meg az ingatlan vételárának a 80%-át, reálisabb ezért 70%-kal számolnod, de ez is inkább csak a nagyvárosokban és Budapesten jellemző. (Kisebb településeken, falvakban előfordul az 50%-os HFM is.) Ezért, ha biztosra akarsz menni, akkor kérhetsz a kiválasztott ingatlanra előzetes értékbecslést, így még a foglaló és az adásvételi szerződés megkötése előtt kiszámolhatod, mekkora önerőre lesz majd szükséged. Nincs ugyanis annál kellemetlenebb, mint amikor a foglaló kifizetése után derül csak ki, hogy nincs elegendő pénz a reméltnél kevesebb hitel miatt.

Babaváró és lakáshitel: mindkettőt el kell bírnia a jövedelemnek!

A Babaváró mellé felvehető lakáshitel összegét azonban nem csak az ingatlan értéke és a bűvös HFM befolyásolja, hanem az is, hogy mekkora a jövedelmünk. A JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) szabály ugyanis meghatározza, hogy az igazolt nettó jövedelmünk alapján legfeljebb mekkora havi törlesztőt vállalhatunk be, ami természetesen a felvehető hitelösszegre is hatással van. (500 ezer forint nettó alatt maximum 50%-ot, míg félmillió forintot elérő keresetnél maximum 60%-ot lehet hitelekre kifizetni.) Ebbe természetesen a Babaváró havi törlesztője is beleszámít! Fontos, hogy a JTM szempontjából indifferens, hogy meglévő hitelünkkel éppen moratóriumban vagyunk-e, mert az eredeti törlesztőket veszik figyelembe akkor, amikor a jövedelem terhelhetőségét vizsgálják.

A csok is segíthet!

A csok – családi otthonteremtési kedvezmény – is segíthet a lakás megvásárlásában, ráadásul az önerőt is pótolhatja. Itt azt kell tudni, hogy amennyiben meglévő gyermekre igényeljük a csok-ot, akkor a bankok önerőként veszik figyelembe az összeget, ám vállalt gyermeknél már általában más a helyzet. Ekkor ugyanis kockázatot jelent, hogy a vállalt gyermekek esetleg nem születnek meg, emiatt pedig a támogatási összeget – ráadásul kamattal – vissza kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik