Gazdaság

Sztrájk lesz a makói gumigyárban szerdán

A cégvezetés még tavaly nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést.

Február 17-én, szerdán, sztrájkolni fognak a dolgozók a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában – jelentette be a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ). A szakszervezet azt írta, hogy a sztrájkbizottság a kollektív munkaügyi vitában jelenleg is tartó kötelező egyeztetés alatti kétórás figyelmeztető-sztrájkot hirdet meg.

A sztrájk célja, hogy a munkavállalók megkapják a követelt, kihirdetett juttatásokat, valamint a munkáltató teljesítse a kikövetelt jobb munkafeltételeket.

A sztrájkot a makói telephely minden munkavállalója számára meghirdették, így azok is részt vehetnek rajta, akik nem szakszervezeti tagok.

A gumigyárban már 2020 novemberében teljes volt a sztrájkkészültség, miután a cégvezetés a nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést, és így kontroll nélküli mértékben emelheti a túlmunkát. A munkavállalók és a szakszervezet ígéretet kapott arra, hogy javulnak a munkakörülmények, de erre nem került sor.

A Contitech tiszteletben tartja a sztrájkjogot

A Contitech Fluid lapunkhoz eljuttatott közleményében kedd este azt írta, hogy munkáltatóként tiszteletben tartják a dolgozók jogát a figyelmeztető sztrájk kezdeményezésére vonatkozóan és a sztrájkbizottság követeléseivel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések.

Az előzményekről annyit közöltek, hogy a kollektív szerződés megújítása 2020 júliusában vette kezdetét és három szakszervezet – az MGSZ mellett a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, valamint a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete – vett részt az egyeztetésben. Tavaly év végén azonban az MGSZ visszalépett a tárgyalásoktól, majd idén februárban sztrájkbizottságot alakított. Új kollektív szerződést azonban csak a három szakszervezettel együtt tudják megalkotni a tulajdonosok – írta a Contitech.

A cég hozzátette, hogy továbbra is arra törekszenek, hogy a dolgozókkal együtt tudják a makói telephely versenyképességét javítani, és elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről.

Kapcsolódó
Teljes a sztrájkkészültség makói gumigyárban
A gumigyári dolgozóknál betelt a pohár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik