Élet-Stílus

Gyorsan mutálódik a halálos vírus

virus(960x640)(1).jpg (vírus, )
virus(960x640)(1).jpg (vírus, )

Az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus – állapították meg dél-kínai kutatók. Lapjelentések szerint emiatt az átlagosnál aggasztóbbnak ítélik a helyzetet.

Ho Csien-kuj kutató szerint szokatlan jelenségről van szó, a vírus „evolúciós fejlődését nehéz megjósolni”, nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelenthet. A szakember a kevés minta ellenére úgy véli, hogy az eddigi eredmények riasztóak, és a hatóságoknak el kell készíteniük a legrosszabb helyzetre vonatkozó forgatókönyvet is.

A legfrissebb jelentések szerint eddig kilenc ember halálát okozta a H7N9 típusú vírus Kelet-Kínában. Azoknak a száma, akik bizonyítottan a vírustól fertőződtek meg, 28. Sanghajból 13 esetet jelentettek, ebből 5 volt végzetes. Nyolc fertőzést Csiangszu, ötöt Csöcsiang, kettőt pedig Anhuj 2 tartományban regisztráltak.

A sanghaji hatóságok az élő baromfi árusításának teljes körű betiltását fontolgatják, miután a helyi piacokon húsz pozitív mintát találtak. A városban múlt csütörtök óta több mint 7 ezer mintát vettek és 111 ezer szárnyast vágtak le.

A helyi amerikai gyorsétteremben, a McDonald’s-ban hétfő óta több mint 40 százalékkal csökkentették a csirkehúst tartalmazó ételek árát.

A kínai szakhatóság, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állítása szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vírus emberről emberre terjedne. Azokat, akik érintkezésbe kerültek a fertőzöttekkel, ettől függetlenül egészségügyi felügyelet alatt tartják.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban a rendőrség három embert őrizetbe vett, mert a madárinfluenzával kapcsolatos álhíreket terjesztettek az interneten. Kettőjüket öt napra elzárták, mert mikroblogjukon azt állították, hogy a tartományi székhely piacán fertőzött baromfit találtak. Harmadik társukat, aki aktívan vett részt a hír továbbításában, tíz napra vették őrizetbe.

Csiangszu tartományban legalább kilencféle módon használták fel a csalók a madárinfluenza hírét mások megtévesztésére. Egy ízben magukat tanárnak kiadva tanítási időben felhívták néhány diáknak a szüleit, azt hazudva nekik, hogy gyermekeiket karanténba zárták, és arra kérték, hogy utaljanak pénzt egy megadott “kórházi” bankszámlára az orvosi költségekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik