Belföld

Így nézett ki a hegyi luxus – Urak és elvtársak a galyatetői nagyszállóban

Fortepan / Nagy Gyula
Fortepan / Nagy Gyula
A „magyar Semering” ünnepelt, új üdülőházától az élmunkások földi mennyországáig. Hamisítatlan huszadik századi történet az ország legmagasabb, állandóan lakott pontjáról, ahol az 1930-as évek luxusberuházását az 1950-es évekre szemrebbenés nélkül tette magáévá az új rendszer.

Galyatető. Olyan sok kép jelent meg róla évtizedeken át, hogy az is ismerni véli, sőt a hangulatát is el tudja képzelni, aki sosem járt a Mátrában. Pedig ez a jellegzetes hangulat nem is olyan nagyon régi. A trianoni békeszerződést megelőzően a hegyekbe vágyók felvidéki és erdélyi üdülőhelyekre utaztak, az ország szerényebb magaslatai szinte ismeretlenek voltak, és látnivaló gyanánt errefelé jó, ha egy fából ácsolt kilátótornyot tudtak mutatni a helyiek.

Fortepan / Erky-Nagy Tibor (balra), Fortepan (jobbra)
Fortepan / Schermann Ákos / Schermann Szilárd Kilátás Galyatetőről a Mátrába.

Az első fecskék az egyletekbe tömörült hegymászók, természetjárók voltak, lelkes elszántságuk eredményeként épült menedékház kétteraszos étteremmel az 1920-as években Galyatetőn. Úttalan utakon, nem egyszer a hátukon hordták fel a munkások az anyagokat, de igazolták, hogy a Mátrában igenis lehet építeni. Megkezdődött a villák és síugrósáncok tervezése, valamint az útépítés.

Fortepan / Schermann Ákos Trianon után turisztikai fejlesztések indultak a Mátrában, mert közel volt a fővároshoz, és magas hegycsúcsain biztosítani lehetett a klimatikus (gyógy)üdülést. A képen a Magyar Hegymászók Egyesülete, az „Egyetemiek” galyatetői menedékháza 1932-ben.
Fortepan / Lissák Tivadar „A meglehetősen csinos kaparóház, ahol az út rendben tartásához szükséges lapátokat, homokot tartotta az útőr – a sózás akkoriban még nem volt divatban.” A Mátrai út a Tölgyes utca torkolata közelében.

Mire az 1936-os költségvetésbe bekerült, hogy „az állami alkalmazottaknak magaslati helyen történő üdültetése céljából […] üdülőház létesítése határoztatott el és erre a célra megfelelő terület vásároltatott” Galyatetőn, az egri érsekség egykori telkén, addigra a híres mátrai szerpentin utak már újonnan hengerelve, elsőrendű állapotban várták a járműveket. A Kékes déli lejtőjén akkor már állt az üdülőtelep nevét adó, pagodát formázó Mátraház, és működtek a kékestetői és a mátraházi gyógyintézetek is.

Fortepan / Gyöngyi A mátraházi Pagoda Hotel 1934-ben.
Fortepan / Lissák Tivadar

A galyai nagyszállót a nagyközönség is igénybe vehette, de az állami alkalmazottak 50 százalékos kedvezményt élveztek. Puskás Károly és Uray György tervezte, a kivitelezést Márovits Andor végezte 1937 és 1939 között. Valóságos kis város épült a hegytetőre, volt posta és orvosi labor, melegített vízű úszómedence és teniszpálya, síöltöző és röntgenszoba, bár és búboskemencés turista étterem. 105 hideg-meleg vízzel ellátott szoba, de a szállóval kapcsolatban gyakran emlegetett luxus fogalmát árnyalja, hogy saját fürdőszoba csak 29-nek jutott, a többiben mosdófülkét találtak a lakók.

Fortepan
Fortepan / Korbuly „Télen mindig megbámultuk a hatalmas teraszokon, nyakig bebugyolálva pihenő üdülőket. Otthon kinek jutott volna eszébe ilyesmi.”

A fő szempont az volt, hogy a vendégek jól érezzék magukat, sivár hotelszobák helyett meleg otthonba lépjenek. Tele újdonsággal: az előcsarnokban 5 méter átmérőjű napfény színű neonkör ragyogott, a teraszon „gombavilágító” sor. A szobákban fejhallgatók, az étteremben és a társalgóban hangosbeszélő volt, „a kezelő vagy rádióműsort közvetíthet, vagy gramofonlemezt adhat, vagy bebeszélhet.” Hűtötték a padlást, mert az első télen az olvadó hóból 3 méteres jégcsapok képződtek.

Fortepan A mészkő kandalló mellett egykor Basilides Barna táblafestményei, a Mátyás király vadászata és az Elejtett vadkan alatt társaloghattak a turisták.
Fortepan / Ormos Imre Alapítvány

Amiről a fekete-fehér fotók nem beszélnek: a társalgó élénkzöld gumipadlójáról, a sötétbarna és a sárga fabútorok váltakozásáról, az élénk árnyalatú és a terrakotta huzatokról. Az uszodát világoskék mettlachival burkolták, az oszlopokat sötétkék Zsolnay-kerámiával. Kívül a szürke mátrai andezitből épült falfelületeken fehérre festették a kövek közötti hézagokat, és kobaltkékre mázolt korlátokkal igyekeztek oldani az egyhangúságot. Volt áramfejlesztő, víztározó, mosoda, tehenek és sertések, hatalmas tüzelőraktár és garázs – amiből az úrvezetők rossz időben fedett folyosón jutottak az épületbe.

Fortepan / Szent-tamási Mihály, Fortepan / Magyar Bálint Mátraháza előtt a 24-es úton.

Az 1939 nyarán tartott megnyitót úgy emlegette egy riporter, mint „a magyar Semering új üdülőházának ünnepségét”. Az előkelőségek gyűrűjében álló pénzügyminiszter, Reményi-Schneller Lajos mondatai egy későbbi megnyitó szavainak ismeretében lesznek majd igazán érdekesek: „A tisztviselőknek, akik a mai idők által megkövetelt hallatlanul nagy munkát végeznek, módot kell adni a megfelelő pihenésre, hogy aztán még fokozottabban dolgozhassanak a köz javára.” Még ugyanabban az évben templom is épült a közelben.

Fortepan / Divéky István Részben a Mátraszentimrei Magyarok Nagyasszonya Templomban és a szállóban születhetett Kodály Zoltán Csendes miséje.

1943 júniusában fiatal úrileány keresett nyaraló társnőt Galyatetőre apróhirdetésben, ősszel a Film Színház Irodalom olvasói rovatában azt javasolták a galyai üdülésre induló J. P.-nének, hogy prémmel bélelt bundáját feltétlenül vigye magával, mert estefelé nagy hasznát fogja venni. Karácsonyra lőtér épült a sporttelepre, „elsősorban a vállalati leventék megfelelő foglalkoztatására”.

Fortepan / Pesti Brúnó

1944 nyaráról a szélsőségesen németbarát Új Magyarság tudósít. „A háború nem sokban változtatott a szálló életén […] hihetetlen olcsóság uralkodik […] A pesti vendégnek csak le kell adnia a húsjegyét és kap érte megfelelő mennyiségű húsételt. […] Tej akad bőven, vaj is a reggelihez. […] Churchill, a házőrző kutya […] a legutóbbi szirénázáskor úgy megijedt, hogy árkon-bokron át menekült. […] mikor a körzet légterébe ellenséges repülők hatolnak, felüvölt a szálló előtti kézi hajtású sziréna, akkor a vendégeknek az alagsorba kell vonulniuk.”

Az épület komolyabban végül nem sérült meg, de kifosztották, betört ablakain át látni lehetett a méteres havat a folyosókon. A hivatalos magyarázat szerint a visszavonuló, vandál németek okozták a kárt, de a valóságban a környező falvakban még évtizedekkel később is zavarba jöttek a nagymamák, ha a kis unokájuk arról érdeklődött, honnan is származik a falusi enteriőrbe nemigen illő foteljük vagy a kecses sezlon.

Fortepan „Az Ikarus 55 rendkívül kényelmes volt, nagyon örültünk, ha azzal utazhattunk. A sofőrtől balra eső két első ülésért szabályos harc folyt.” Fotó: Fortepan / Nagy Gyula (fent balra) |Renault 215 D típusú autóbusz a pásztói vasútállomás előtt. Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar (fent jobbra) | Fotó: Fortepan / Nagy Gyula (lent)
Fortepan / Nagy Gyula „Mancus, a mátraszentimrei postás szamara. Mindenki ismerte őket, jellegzetes figurái voltak a falunak. A postás munkájuk mellett a Mancus mögé kötött kiskocsival a nyaralók poggyászát is segítették szállítani.”

A ház 1948 januárjában nyílt újra – „eredeti formájában, de új célok érdekében”. Az ünnepségen Tildy Zoltán köztársasági elnök mellett ott állt Kéthly Anna, a nemzetgyűlés alelnöke, Dobi István, Dinnyés Lajos, Szakasits Árpád, Nyárádi Miklós. A kilenc évvel korábbi megnyitón elhangzottakat ismerjük, nézzük az 1948-as szóhasználatot: „A földi mennyország nyílik meg a dolgozók előtt Galyatetőn, ahová a szegényparasztok is eljuthatnak végre. […] a gyógyhelyeket ne a munkátlanok élvezzék többé, de csakis azok, akik termelő és alkotó munkától fáradtak el vagy ily munkához akarnak új erőt gyűjteni.”

Fortepan / Pesti Brúnó Az 1950-es évek elején a pihenés a mintagazdákat, a Kossuth-díjasokat és az élmunkásokat illette meg, kábelgyáriak, tűzoltók, szövőnők és (főként műszaki) értelmiségiek sétáltak a parkban.

Palotai Boris tárcát írt 1950-ben a hangulatról, egy jól eltalált mondata szerint „helyes szénelosztásról, gépkihasználásról, gyorsvágásról, sokgépes rendszerről folyik itt a szó, ahol azelőtt tizennégy karátos briliánsokról, úri murikról, bérházjövedelemről, tőzsdeárfolyamról tárgyaltak.”

Fortepan / Gádoros Lajos
Fortepan / Nagy Gyula

Lukács Gabriella Mátraszentimrén született és nőtt fel, több képaláírást is neki köszönhetünk. „Időnként megfordultunk Galyatetőn, az 5 kilométeres távot gyalog, néha lovas kocsin, lovas szánon tettük meg, bár napi egy-két buszjárat is összekötötte a közigazgatásilag egynek számító két települést. Gyerekként a negyvenes-ötvenes évek fordulóján nem sok dolgom lehetett ott, amíg a szüleim elintéztek valamit, addig a nagyszálló postahivatalában nézelődtem, itt sokkal szebb képeslapokat árusítottak. A parkjában pedig állt egy hinta. Döbbenetes méretű építmény volt (gondolom, abból rakták össze, amit a háború után épp találtak) egyetlen üléssel. Illedelmesen meg kellett várnunk, amíg az üdülővendégek kihintázták magukat, mi, akik belógtunk a parkba, csak utánuk jöhettünk.”

Fortepan / Nagy Gyula „A nagyszálló parkjában a háború után felállított gigantikus hinta őrült magasra szállt, nem tűnt éppen veszélytelennek, de azért mindenki ki akarta próbálni.”
Fortepan / Nagy Gyula

A szálló előtti teret Kodály Zoltán sétánynak hívják. A zenetudós húsz éven át járt ide, két kedvenc szobája, a 107-es és a 108-as bármikor rendelkezésére állt. Ma kis emléksarok idézi azokat az időket, itt pedig Lukács Gabriella: „Nyaranta többet jártunk át Galyára, és Kodály mindig ott volt a parkban és az utcán, feleségével, a kerekes székes Emma asszonnyal sétáltak. Később, komoly gimnazistaként már leginkább a szálló fodrászatát szerettük látogatni, nem is igen volt máshol fodrász a környéken. Az uszoda bejárata épp a fodrászat mellett nyílt, nem egyszer azt mondtuk a portán, hogy fodrászhoz megyünk, de inkább úsztunk egyet. Úgy emlékszem, sosem volt tömeg a medencében, ha véletlenül néha többen voltak, akkor már kerülgetni kellett egymást a vízben. Egyszer, egy ilyen kerülgetős napon pár centire az orrunk előtt bukkant föl váratlanul egy fej, sikítoztunk is ijedtünkben. Kodály Zoltán volt, áll alatt megkötős úszósapkában, mint amilyen a pólósoknak van.”

Fortepan / Album021
Fortepan

Ott volt 1956 karácsonyán is, amikor „hosszú évek óta […] először fordult elő, hogy a szálló teljesen kiürült. […] Csupán Kodály Zoltán és felesége kereste fel a nagyszállót és ott töltötték az ünnepeket.” Üdülőket szállító autóbuszok csak ’57 januárjában tűntek fel ismét a szerpentinen, amikor – mint mondták – már nem kellett tartani a hegyekben bujkáló ellenforradalmároktól. A Népszava utolsó oldalas kis hírben írt az új rendről: itt „az elmúlt években csak a kiváló dolgozók és funkcionáriusok üdülhettek. Ez a kiváltság most megszűnt. A jövőben – ha ezt kérik – minden dolgozó beutalást kaphat a pompásan berendezett, kényelmes szállóba.” Hogy ez így is lett, azt csak remélni merjük. És szívesen látjuk olvasóink Galyatetőről őrzött felvételeit is.

A cikkünkhöz felhasznált korabeli napilapok írásait az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztük.

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan sorozat további cikkeit a hetifortepan.capacenter.hu címen találja. A blog a Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében valósul meg.

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik