Pályán kívül

Beismerte az adócsalást a Bayern elnöke

Beismerő vallomást tett Uli Hoeness, a Bayern München német labdarúgó egyesület elnöke hétfőn a müncheni tartományi bíróságon adóelkerülés vádja miatt indult büntetőperének első tárgyalási napján.

A sportvezető a vád szerint nem fizetett meg tőzsdei ügyleteken elért nyeresége után összesen 3,5 millió euró adót. Uli Honess azonban a vallomása és ügyvédje nyilatkozata alapján további 15 millió euró adó megfizetését is elkerülte, így összesen 18,5 millió euró (több mint 5,7 milliárd forint) értékben követett el adócsalást.

A Bayern München elnöke vallomásában hangsúlyozta, hogy megbánta tettét és az ügy valamennyi részletét fel akarja tárni, ezért az összes vonatkozó iratot benyújtotta a bíróságnak és az illetékes hatóságoknak.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ügyészség hétrendbeli adókerüléssel vádolta meg a sportvezetőt, amiért 2003-tól 2009-ig nem tüntetette fel az adóbevallásában a tőzsdei ügyletekből származó bevételt.

A per tárgyalására négy napot tűztek ki, ítéletet csütörtökön hirdethetnek, de az is előfordulhat, hogy elhúzódik a tárgyalás. A vádlottnak valószínűleg kamatostul meg kell fizetnie az elmaradt adót, jelentős összegű pénzbüntetést kap, és mindemellett akár letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Uli Hoeness egy svájci bankszámlán keresztül, a német adóhatóság előtt eltitkolva bonyolította le ügyleteit. Vallomásában elmondta, hogy évekig hatalmas összegekkel tőzsdézett, és mindent együttvéve ugyan veszteséggel hagyott fel ezzel a tevékenységgel, de az időközben keletkezett nyereség után meg kellett volna fizetnie az adót. 

“Elkövetettem a terhemre rótt adózási bűncselekményeket, más szóval adókerülést követtem el. Nem változtat a helyzeten, hogy feljelentettem magam, amivel a büntetőjogi eljárást akartam elkerülni” – mondta a 62 éves sportvezető.

Uli Hoeness 2013 januárjában tett önfeljelentést, szakértők szerint annak hatására, hogy 2012 végén a német törvényhozásban a baloldal ellenállása miatt elbukott az adóelkerülés elleni küzdelemről szóló német-svájci egyezmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik