Belföld

Jogos önvédelemre hivatkozik a 19 éves ferencvárosi fiatalt szíven szúró férfi, letartóztatták

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a két férfit, akit a szerda esti Ferencvárosban történt halálos késeléssel gyanúsítanak. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítványnak megfelelően, azaz szökés, elrejtőzés, valamint az újabb szándékos bűncselekmény elkerülése érdekében rendelte el a letartóztatásukat.

A két család már a bűncselekmény előtti napon is összeszólalkozott egymással az áldozat testvére és az egyik támadó közötti konfliktus miatt. A 19 éves fiatal és társa másnap újfent szóváltásba keveredett B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal az egyik Telepy utcai társasház előtt, majd egy gumilövedékes fegyverrel homlokon lőtte a fiatalabb férfit, és a társával együtt bemenekült egy lépcsőházba.

Mihádák Zoltán / MTI

A húszéves B. János ekkor dühében utána ment a haverjával, majd egy késsel szívtájékon szúrta a rálövő férfit, majd megütötték és megrugdosták a földre került haragosukat.

Értesüléseink szerint B. János és a társa is tagadta a bűnösségét. Előbbi azt állította, hogy a 19 éves haragosa mondta nekik azt, hogy menjenek utánuk, ha akarnak. Elmondása szerint nem akarta megölni az áldozatot, hanem csak önmagát védte és vaktában szúrta meg. Bűntársa, K. Antal pedig azzal védekezett, hogy csak szét akarta választani a balhézó feleket. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a két férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik