Belföld

Sivatagba téved a Hetes busz

Egy csuklós Ikarus busz is elindul a jövőre rajtoló Budapest-Bamakó futamon. A ”Hetes buszon” a két sofőr mellett hét utas vág neki a sivatagi versenynek.

A csuklós busz fedélzetén utazó, több nemzetet képviselő csapat tagjai az út afrikai szakaszán minden nap megállnak egy kiválasztott faluban, és megajándékozzák a helyi gyerekeket

A projekt ötletgazdája és szervezője három “bamakós” veterán, akik részt vettek a 2006-os és 2007-es Budapest-Bamako rallyn. A szervezők a sivatagi terephez nem feltétlenül optimális, de annál látványosabb járművet kerestek, hogy azzal hódítsák meg Afrikát, és bemutassák a világnak a valódi kultúrák közötti együttműködést.

A buszt a szervezők a Magyar Honvédség nyírteleki rakétatechnikai raktárbázisán találták, itt teljesített szolgálatot az elmúlt 20 évben, egészen nyugdíjazásáig. Feladata az volt, hogy Nyíregyházáról Nyírtelekre (10 km) szállítsa reggel az alkalmazottakat, délután pedig vissza vigye őket, azaz napi 20 kilométert futott. Így szolgálati ideje alatt alig több, mint százezer kilométert tett meg.


Sivatagba téved a Hetes busz 1

Ez a busztípus már bizonyított (Fotó: FN)


Az átalakított járműben lesz klimatizált hálóhelyiség, zuhanyfülke, komplett konyha, nappali tér LCD tévével, szerverrel, számítógépekkel és wi-fi kapcsolattal. A “Hetes busz” helyi kommunikációs központként is funkcionál majd. A buszon működő wireless helyi szerveren bármelyik rally résztvevő tárolhatja és megoszthatja fényképeit és videofelvételeit.

A 8700 kilométeres verseny január 12-én indul Budapestről, és a versenyzők – a tervek szerint – január 27-én érkeznek Mali fővárosába, Bamakóba. A „fapados Dakarnak” csúfolt futamon bármilyen gépjármű elindulhat, amelyik rendelkezik érvényes forgalmi engedéllyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik