Belföld

Szexuális kapcsolatot létesített áldozatával az újbudai gyilkos a halálra verése előtt

police.hu
police.hu

Jogos önvédelemre hivatkozott a kihallgatása során az a 46 éves budapesti férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy néhány nappal ezelőtt halálra vert egy 26 évvel fiatalabb férfit Újbudán, az Építész utcában található egyik telephelyen.

Értesüléseink szerint K. László szexuális kapcsolatot létesített a hozzá érkező férfivel, majd azért bántalmazta, mert távozás közben állítólag ellopott tőle valamit. Az emberöléssel gyanúsított férfi a kihallgatása során azzal védekezett, hogy a fiatalabb férfi támadt rá. 

Az idősebb férfi a telephelyen lakott, és őt kereste fel a fiatalabb férfi. A két férfi összeszólalkozott, és az idősebb férfi úgy megverte, hogy a gondos orvosi kezelés ellenére is meghalt. A bűncselekmény akár különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek is minősülhet.

A bíróság szerint K. László rendezett személyi körülményekkel rendelkezik, saját vállalkozásából származó legális jövedelemből él, és nem is volt büntetve az elmúlt tíz évben. Az elfogását követően elvégzett gyorsteszt szerint azonban kábítószert fogyasztott, ez pedig megalapozza azt a feltevést, hogy elérhetetlenné válna  a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazása nélkül.

De az is feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén megnehezítené a bizonyítási eljárást. Mindezekre való tekintettel a Fővárosi Törvényszék elrendelte a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik