Élet-Stílus

Mennyibe kerülnek idén az albérletek?

A gólyák nagyrésze a felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozása után már elkezdte keresni az első albérletét.

Augusztusban nemcsak a frissen felvett egyetemisták és főiskolások pezsdítik fel az albérletek piacát, hanem a felsőbb évesek is, akik ilyenkor kezdik el keresni új lakóhelyüket az új tanévhez. Az Otthon Centrum felmérése szerint most azoknak lesz lehetőségük bérbe adni lakásukat, akik frektventált, forgalmas helyen rendelkeznek ilyennel – írja a hvg.hu.

Azt, hogy az egyetemisták kivesznek-e egy lakást vagy sem elsősorban annak ára határozza meg, de legalább ennyire fontos szempont a döntésnél az egyetem/főiskola távolsága és a közlekedési lehetőség is. Budapesten a lélektani határ havi 60 ezer forint: az ennél drágább albérleteket már több személy veszi ki, hogy így mérsékeljék a költségeket. A bérlők általában alkalmi társulások, vagyis ritka, hogy a bérlők személye egy év után is ugyanaz marad, így az sem meglepő, hogy az átlagos albérleti szerződés egy évre szól.

Budapesten a belső kerületekben – a Nagykörúton belül – egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakást havi 65 ezer forintért lehet kibérelni. A körúton kívül viszont már négyszobás, 90 négyzetéteres lakást is ki lehet bérelni 75-80 ezer forintért. Az Újlipótvárosban viszont egy kis garzonért kérnek 50-60 ezer forintot.

A vidéki egyetemi városokból is származnak albérleti ajánlatok az OC adatbankjában. Debrecenben egy háromszobás panellakás díja 40-50 ezer forint. Pécsett ugyanezért a pénzért csak egyszobás panel bérelhető. Győrben és Szegeden pedig 50-60 ezer forint a havi díja egy kétszobás téglalakásnak. A legdrágább Kecskemét, ahol egy belvárosi kétszobás – igaz felújított – téglalakás díja 70-80 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik