Élet-Stílus

Van, akinek a túlsúly egy életre szól

Nem is olyan ritka, hogy még a rendszeres mozgás, a diéta és az akaraterő is kevés a látványos fogyáshoz.

A túlsúly ma már szinte a világ minden táján probléma, amiért a szakértők elsősorban a mozgásszegény, helytelen életmódot és a kalóriadús, egészségtelen táplálkozást tartják felelősnek. Nem csoda, hogy a fejlett országokban minden megtesznek, hogy visszaszorítsák a plusz kilókat, néhány helyen orvosok foglalkoznak a túlsúlyos esetekkel, míg máshol kedvezményekkel próbálják rávenni az embereket arra, hogy rendszeresen mozogjanak.

Persze a tudósok elismerik, hogy nem minden túlsúlyos eset írható egyszerűen a lustaság és nemtörődömség számlájára. Az esetek egy jelentős részében nem hiányzik a szándék, a fogyás mégis elmarad. Miért? Van, hogy a túlsúly már a génekben ott van. Például azokban az esetekben, amikor a páciensnek egyszerűen több a zsírsejtje (egész pontosan kétszer annyi), mint az átlag, de nehézségei lehetnek a fogyással annak is, akiben megtalálható az FTO (elhízásért felelős) gén két változata.


A rendszeres mozgás és a vitaminok, ha nem is fogyasztanak a közérzetet mindenképp javítják – Fotó: Shutterstock

Olykor épp a saját szervezetünk akadályozza meg – minden genetikai ok nélkül – hogy látványos eredményt produkáljunk a diétával: az anyagcserénk például képes átalakulni attól függően mennyi táplálékot veszünk magunkat és mennyi a súlyunk. Ha hirtelen kevesebbet eszünk és fogyni kezdünk, akkor az anyagcserénk lelassul, így ezután már sokkal nehezebb lesz leadni a következő kilókat.

Az életkörülményeink is beleszólnak a fogyókúra sikerébe: a stressz például köztudottan hizlal, de túlsúlyproblémái lehetnek azoknak is, akik nem alszanak eleget. Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de az általában felső légúti betegségekért felelős adenovírusok is okozhatnak elhízást azzal, hogy bizony sejteket megfertőzve azokat zsírsejtekké alakítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik