Kultúra

Az SZFE ismét visszatartotta a hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Visszatartotta az SZFE az egyetem a szociális támogatásokat és ösztöndíjakat, sőt, a doktori iskola hallgatóinak fizetését is – írja a HVG egyetemi forrásokra hivatkozva. A pénzek kifizetési határideje már egy hete lejárt. Az SZFE vezetése már a félév elején is megtette ugyanezt a hallgatókkal, akkor is csak jóval a határidő után fizettek.

A kétféle összeg két különböző okból járhat egy hallgatónak: a tanulmányi ösztöndíj bizonyos átlag felett, a szociális támogatás pedig rászorultsági alapon, ami függ a lakhatási körülményektől, a lakhely és az egyetem távolságától, a család jövedelmétől és a családtagok egészségi állapotától. A HVG úgy tudja, a hallgatók hivatalos értesítést sem kaptak, így azt sem tudják, hogy januárban számíthatnak-e az összegekre.

A fentieken túl az úgynevezett közéleti ösztöndíjat sem utalta el az egyetem, amire azok pályázhatnak, akik valamilyen program szervezésében részt vettek, sőt, a doktori iskola hallgatói sem kapták meg az ösztöndíjaikat – ami gyakorlatilag a fizetésük, hisz az ösztöndíjas doktoranduszok jellemzően az egyetemen dolgoznak óraadóként, kutatóként, az intézményen kívül pedig nem nagyon vállalhatnak, legfeljebb csak alacsony óraszámú mellékállást.

Az ösztöndíjak kifizetési határideje december 10 és 15. között volt, ám a pénz még december 21-én délelőtt sem érkezett meg a hallgatókhoz. A HVG rákérdezett a dologra az új kancellárnál, Szarka Gábor ekkor ígéretet tett, miszerint ma fog utalni az intézmény, ez azóta meg is történt. Ez már a második ilyen eset: novemberben is csak a sajtó érdeklődése után utalták el a megcsúszott pénzeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik