A 35 éves amerikai bringás az ESPN sportcsatornának adott nyilatkozatában ismertette döntését kedden.
Landis a 2006-os verseny 17. szakasza után produkált pozitív mintát, szervezetében túl magas volt a tesztoszteronszint. Ártatlannak vallotta magát, a későbbi vizsgálatok alapján azonban egy kaliforniai választott bíróság vétkesnek találta őt, győzelmétől megfosztották, és kétéves eltiltással büntették.
2010 januárjában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert felmerült a gyanú, hogy betört a Francia Doppingellenes Ügynökség számítógépes adatbázisába, és manipulálni akarta a rá vonatkozó vizsgálat eredményeit. Landis végül tavaly májusban bevallotta, hogy kerékpáros pályafutása alatt végig, szisztematikusan doppingolt.
Az amerikai sportoló volt a Tour de France történetében az első, akit győztesként diszkvalifikáltak.