Sport

Két magyar érem az ifjúsági evezős Eb-n

A magyarok a férfi kétpár és a négyes révén egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárták a lengyelországi Kruszwicában rendezett első ifjúsági evezős Európa-bajnokságot.

A magyar szövetség beszámolója szerint a kilenc versenyszámból öt döntőben szerepelt magyar egység, közülük az első és egyben történelmi érmet a férfi kétpárevezősök – Bíró Márk (Tisza EE) és Kaszás Kornél (Győri VSEK) – nyerték, akik vasárnap a fináléban másodikként haladtak át a célvonalon.

A Matheisz József, Mészáros Csongor (Mohácsi TE), Pétervári Molnár Bendegúz és Papp Gergely (Budapest EE) alkotta férfi négyes előfutamának győzteseként egyből a döntőbe került, ahol igen szoros versenyben, jó hajrával a román és az olasz egység mögött a harmadik helyen ért célba.

Ficsor László szövetségi kapitány eredményesnek értékelte az első Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapat teljesítményét. A Lengyelországban elért eredmények alapján teszi meg előterjesztését az olimpiai evezős pályán augusztusban sorra kerülő ifjúsági világbajnokság résztvevőire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik