Tudomány

Ősi óriáskígyóra bukkantak egy bányában

Egy eddig ismeretlen pitonfaj 47 millió éves fosszíliáira bukkantak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő németországi Messel bányájában – írja az MTI. A Senckenberg Természettudományi Társaság és a Sao Paoló-i Egyetem kutatói az 1 méter hosszú, szinte teljesen ép csontvázból arra következtetnek, hogy az óriáskígyók Európában alakultak ki.

Az ősi pitonok akkoriban egy ökoszisztémában élhettek anatómiailag nagyon hasonló rokonaikkal, a boákkal. Ez megdöntheti azt az elméletet, mely szerint a két kígyócsoport korai képviselői egymás vetélytársai voltak.

Az eocén földtörténeti időszakban, tehát 47 millió éve ezek a kígyók Európában éltek. Az elemzésünk szerint itt is fejlődtek ki

– mondta Krister Smith frankfurti paleontológus.

Senckenberg

A lelőhely és Eberhard Frey paleontológus után a faj a Messelopython freyi nevet kapta. Eberhard Frey a karlsruhei Állami Természettudományi Múzeum munkatársa, aki a hüllőfosszíliák területén végzett munkájával szerzett magának világszerte hírnevet.

Az akár 6 méteresre is megnövő pitonok a világ legnagyobb kígyófajai közé tartoznak. Az állatok főként Afrikában, Dél- és Délkelet-Ázsiában, illetve Ausztráliában élnek.

Az UNESCO németországi bizottsága által az őskorra nyíló ablaknak is nevezett messeli bánya 25 éve a világörökség része. Az olajpalában konzerválódott leletek megmutatják, milyen volt több millió éve az akkor még trópusi régió élővilága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik