A héten véget ér a Tour de France, a mezőny átvergődött a Pireneusokon, és az elmúlt évekkel ellentétben még csak nem is körvonalazódik, hogy ki nyerheti meg a háromhetes viadalt.
A címvédő spanyol Contador a szakasz előtte jelentős hátrányban volt riválisa, a luxemburgi Schleck-testvérek és az ausztrál Cadel Evans mögött, mintegy két perccel azonban még mindig vezetett a hirtelen nemzeti hőssé előlépett nyakas kis francia, Thomas Voeckler.
A 16. szakasz Saint-Paul-Trois-Chateaux és Gap közötti 162.5 kilométere nehéz feladat elé állította a hétfői pihenőnap után a mezőnyt.
Íme a bizonyíték, a szakasz alatt az út tulajdonképpen folyamatosan emelkedett, a végén néhány kilométeres lerohanás következett – esőben.
Az etap az idei hagyomány szerint két versenyt hozott. Elöl a szökevények pedáloztak a szakaszgyőzelemért, mögöttük pedig az összetett esélyesei nyüstölték egymást.
A szakaszt végül a vb-címvédő norvég Thor Hushovd nyerte meg, aki az idei Tour-on második szakaszgyőzelmét aratta.
Ami azonban sokkal fontosabb: a jelentős hátrányban lévő spanyol címvédő, Alberto Contador összeszedte magát, és az utolsó emelkedőn ellépett a többi menőtől, kivéve az ausztrál Cadel Evans-et.
Contador faragott valamennyit a sárga trikós francia Thomas Voecklerrel szembeni hátrányából, a nagy rivális luxemburgi Andy Schleck viszont nem bírta a tempót a többiekkel, és jelentős különbséggel mögöttük ért célba.
Az összetettben Voeckleren maradt a sárga trikó, az idősebbik Schleck-testvért, Frankot négy másodperccel megelőző Cadel Evans két percen belülre került, Contador felzárkózott Andy Schleckre.
Tour de France, 16. sz. (Saint-Paul-Trois-Chateaux – Gap, 162.5 km)
Végeredmény:
1. Thor Hushovd (norvég, Garmin) 3:31:38 óra
2. Edvald Boasson Hagen (norvég, SKY) azonos idővel
3. Ryder Hesjedal (canadai, Garmin) 2 másodperc hátrány
Összetettben:
1. Thomas Voeckler (francia, Europcar) 69:00:56 óra
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 1:45 perc hátrány
3. Frank Schleck (luxemburgi, Leopard) 1:49 perc hátrány
4. Andy Schleck (luxemburgi, Leopard) 3:03 perc hátrány
5. Samuel Sanchez (spanyol, Euskaltel) 3:26 perc hátrány
6. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 3:42 perc hátrány