Tudomány

Egyre jobban értjük a fájdalmat

A tudósok egyre jobban értik a fájdalmat és az új megközelítés potenciális új gyógyszereket is létrehozhat, amelyek a fájdalom keletkezési helyén támadnak.

Az új képalkotó eljárások – amelyek kiderítették, hogy agyi válaszok állnak a fájdalom központjában – elterjedésével, illetve annak növekvő elfogadásával, hogy a fájdalom mekkora kiadást jelent a társadalom számára, a tudományos közösség egyre inkább afelé mozdul el, hogy önálló betegségként értelmezze a jelenséget.

Irene Tracey, az Oxfordi Egyetem fájdalmat kutató idegtudósa tavaly tett közzé egy tanulmányt, amiben úgy találta, hogy a krónikus fájdalomhoz funkcionális, szerkezeti és kémiai változások társulnak az agyban. A fájdalom tehát sokkal inkább az agyban jelentkezik, és az erre való válasza kulcs ahhoz, hogy a kín milyennek érződik és meddig tart. “A fájdalom nem létezik addig, amíg az agy tudomásul nem veszi.” – fejtette ki Tracey egy márciusban, Londonban megtartott szakértői találkozón – “A krónikus fájdalom megfelel egy betegség definíciójának”.

A fájdalom költséges

A fájdalmat azonban nem egyszerű gyógyszerrel kezelni, amint a szenvedők nagy száma is jelzi, és nem minden gyógyszergyártó van meggyőződve arról, hogy kifizetődő ez a terület. A brit GlaxoSmithKline a közelmúltban közölte, hogy csökkenti kutatásait ezen a területen.

Számos mai fájdalomcsillapító – az aszpirintól vagy a paracetamoltól kezdve a rákos fájdalmaknál alkalmazott ópiátokig – olyan hatásmechanizmuson alapul, amelyeket már az ókortól használnak, vagy más célra kifejlesztett gyógyszerek mellékhatásaként találtak meg.

A fájdalom költsége igen nagy. Csak Nagy-Britanniában 7,8 millió embert érint, a népesség mintegy 13 százalékát. Egy becslés alapján minden ötödik európai krónikus fájdalomtól szenved, amelynek eredménye, hogy a betegek 22 százaléka depresszióssá válik, és 25 százalékuk elveszti állását. Úgy becsülik, hogy Európának évi 200 milliárd euróba, az Egyesült Államoknak évi 150 milliárd dollárba kerül a fájdalom.

Mindennek tudatában az Európai Unió az első helyek egyikére tette a fájdalomkutatást a támogatandó orvoskutatási témák között. Steve McMahon, a London Pain Consortium igazgatója felfedte, hogy cége – több másik európai csoporttal egyetemben – együttműködik tíz nagy gyógyszercéggel, hogy előrelépést érjenek el a területen.

A legígéretesebb szer jelenleg a Pfizer tanezumab nevű készítménye, amely a fájdalom biológiai alapjainak elemzéséből született. Egy másik, kísérleti szer is a klinikai kipróbálás stádiumában van, ez antitestek segítségével veszi fel a küzdelmet a csont- és ízületi gyulladás által okozott kínok ellen. Egy további kísérleti szer olyan génmutáción alapul, amelynek jelenlétében nem éreznek fájdalmat azok, akik hordozzák. A szer a nátrium-ioncsatornákat blokkolja, amelyek normál esetben idegi impulzusokat bocsátanak ki, amelyek fájdalomjeleket közvetítenek az agyba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik