Sport

A sakk nemzeti érték

Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke szerint rendkívül fontos, hogy Magyarországon a sakkot nemzeti értékként kezeljék.

A 48 éves sportvezető ezt kétnapos magyarországi látogatásán mondta, amelynek mintegy összegzéseként Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytatott másfél órás megbeszélést.

A nemzetközi szervezet elnöki posztját 16. éve betöltő orosz Iljumzsinov ismertette a FIDE iskolai sakkoktatási programját és az annak Európában történő elterjesztésére tett erőfeszítéseket. A két elnök egyetértett abban, hogy több magas szintű sakkversenyt kell rendezni Magyarországon, és megegyeztek a jövőbeni rendszeres kapcsolattartásban a sakksport ügyeit illetően.

A Magyar Olimpiai Bizottságban folytatott megbeszéléseken a hangsúly a sakknak a társadalomban betöltött hasznos szerepére, az MSSZ és a MOB kapcsolataira helyeződött. Iljumzsinov fontosnak nevezte azt, hogy az MSSZ új vezetése a mai kormányzati politika szellemében tekintse a sakksportot is nemzeti értéknek, hasznosítsa szerepét az ifjúság nevelésében, képzésében, érje el, hogy magánszponzorok is vállaljanak szerepet a sakksport anyagi támogatásában, és az új körülmények között is figyeljen a magyar sakkhagyományok megőrzésére.

Az MSSZ elnöksége április 2-án tartja rendkívüli közgyűlését, amelyen megválaszthatják a decemberben távozott Kunos Péter utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik