Tech

A felhőben alakul át a jövő oktatása (x)

Microsoft
Microsoft
A koronavírus-járvány a korábbinál még egyértelműbbé tette, hogy a technológia segítségével számos nehézség átívelhető, legyen szó munkáról, oktatásról vagy a hétköznapokról. A sokat emlegetett felhő virtuális osztályteremmé, vagy munkahelyi találkozók „helyszínévé” vált, egyes felsőoktatási intézmények pedig csúcsra járatták a felhős platformokban rejlő lehetőséget olyan módon, hogy akár komplett laboratóriumokat rendeztek be benne.

A kutatók világszerte használják például a Microsoft Azure nevű nyílt, rugalmas és globális platformot, ami számos programnyelvet, eszközt és módszert támogat. A nagy adathalmazok hatalmas adatmennyiségeinek elemzése nagy teljesítményű szuperszámítógépeket kíván, amelyek rendkívül drága eszközök, ám a Microsoft technológiája ezt elérhetővé teszi a felhőn keresztül. Segítségével a szakemberek a felhőszolgáltatásokat kihasználva gyorsabban  és eredményesebben dolgozhatnak, és emellett olyan utakat nyit meg, amelyek korábban nem voltak elképzelhetők.

Az Azure Cloud platform több mint 200 terméket és felhőalapú szolgáltatást foglal magába, amelynek célja, hogy segítsenek az új megoldások létrehozásában, melyekkel megfelelhet a mai kihívásoknak, és felkészülhet a jövőre.

Alkalmazásokat fejleszthet, helyezhet üzembe és kezelhet akár a felhőben, akár a helyszínen vagy a peremhálózaton, és ehhez szabadon megválaszthatja saját eszközeit és keretrendszerét.

Laboratórium az otthonokban

Világszerte több olyan rangos egyetem is említhető, amely felhőbe költözve emeli újabb szintre az oktatást, ezzel jó példát és bátorságot mutatva a többi intézmény számára is. Összességében elmondható, hogy ez mindenkinek jó, hiszen az új igazságok és minták feltárásához, továbbá a különféle tudományos felfedezések felgyorsításához az adatok kiértékelésén át vezet az út – ehhez pedig szükséges, hogy minél több kutatócsoport kaphasson felhatalmazást az adatelemzéshez.

Microsoft

A John Curtin Orvosi Kutatóintézet Ausztrál Nemzeti Egyetemen dolgozó kutatói például a Microsoft Azure-t használják a genomszintű adatmennyiséggel végzett vizsgálatokhoz. A munka során fény derült rá, hogy a felhőalapú számításokat remekül lehet használni a genom elemzéséhez, valamint a különféle szimulációkhoz és vizuális ábrázolásokhoz, ami kikövezheti az utat az eredmények széles körű klinikai alkalmazása előtt. Így válhatnak például az adatok az egész világot szolgáló értékekké.

A Milano-Bicocca Egyetem az Azure Lab Servicest használja, amivel egyfajta számítógéplabort tudtak berendezni a felhőben, így hatékonyan szimulálva a tesztkörnyezetet. Az 1998 óta létező egyetemen közel 40 ezer hallgató tanul. 2017-ben még virtuális asztali infrastruktúra (VDI) segítségével tettek lépéseket a digitális oktatás felé, de még ez sem tudta kiszolgálni az igényeiket. Végül a Microsoft Azure mellett tették le a voksukat, amit a Data Science Master Program keretén belül próbáltak ki. Az Azure Lab Servicesszel a diákok úgy férnek hozzá a laboratórium gépükhöz, hogy otthon vannak, nem kell számolni az utazási idővel, ami a járvány által előidézett fizikai távolságtartás idején kifejezetten előnyös.

De a felhő felhasználási módjainak csak a kreativitás szab határt. A Texasi Egyetem kutatói a Microsoft Azure segítségével tudtak létrehozni egy központosított adatbázist a felhőben, amit az árvizek jobb előrejelzésére és a katasztrófák megelőzésére használnak. Ennek eredményeképpen létrejött a nemzeti vízállásadat-modellezés és árvíz-előrejelzés prototípusa, amely a maga nemében úttörő munka, és esetenként életmentő, valamint költségmegtakarítást jelentő információkat tár a nyilvánosság elé.

A Bar-Ilan Egyetem szintén nem mindennapi tevékenységben hívja segítségül a platformot. A szakembereknek a lehető leggyorsabb, leggazdaságosabb HPC-megoldásra volt szüksége egy jelentős adatmennyiséggel végzett, kriptográfiát alkalmazó kísérlethez. Az Azure segítségével 100 milliárd üzenetet tudtak feldolgozni mindössze két hét alatt. Korábban ehhez a munkamennyiséghez legalább hat hónap kellett.

Hazánk sem marad le

De nem kell messze menni, hogy remek példákat találjunk, Magyarországon is elindultak jövőbe mutató kezdeményezések, amik a felhő lehetőségeit kombinálják a felsőoktatással és a kutatással. A Microsoft Magyarország támogatásával fél év alatt országszerte az alábbi 5 MI Tudásközpontban indult el a munka:

  • Debreceni Egyetem
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Pécsi Egyetemen
  • Eötvös Loránd Tudományegyetemen
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  • Széchenyi István Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Szent István Egyetem

A központok egészségügyi, mérnök-informatikus és gazdasági területeket fednek le.

Remek példa a Microsofttal közös együttműködésekre a Debreceni Egyetem, ahol a  tudásközpont működésével párhuzamosan a felhő- és a MI- szolgáltatások szervesen beépültek az egyetemi tananyagba. A hallgatók több kurzus keretén belül tanulhatnak mesterséges intelligenciáról és gépi tanulásról. Másrészt aktív orvosi- és gyógyszerészkutatások is zajlanak a felhős platformnak köszönhetően. A fejlesztők egy olyan adatközpontot hoztak létre, amely jelenleg 1,3 millió beteg anonimizált vizsgálati és terápiás adatát tartalmazza, és amelyben automatizált a képalkotó és egyéb vizsgálatok szöveges leleteinek feldolgozása, elemzése és rendszerezése. Az óriási adattömeget a kutatók egy laptopon böngészhetik, bármiféle speciális szoftver nélkül, továbbá a felhőnek köszönhetően olyan elemzéseket futtathatnak, amelyekhez nagy számítási kapacitás szükséges. Az eredményeket terápiás és diagnosztikai kutatásokhoz használhatják.

Egy másik fejlesztés a vadon élő lópopuláció kutatásához járul hozzá. A Hortobágyon élő állatokat drónokkal figyelik, a felvételek segítségével pedig automatikus elemzések készülnek a példányok életmódjáról, ami közelebb visz ahhoz, hogy megértsük őket.

Microsoft A Debreceni Egyetemen zajló egyik fejlesztés a vadon élő lópopuláció kutatásához járul hozzá azzal, hogy drónokkal figyelik a Hortobágyon élő, védett állományt, és a drónfelvételek automatikus elemzéséből származó adatokat használják az állatok életmódjának kutatásához.

Korábban pedig házinyúl genetikáját vizsgáló szakemberek munkáját segítették algoritmusok. A genom szekvenálás igen teljesítményigényes folyamata is a Microsoft Azure felhőben zajlott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik