Belföld

A nyúl helyett a kiskorú hajtót lőtte meg

A vadászó rendőr ellen a baleset miatt vádat emeltek.

A 33 éves rendőr 2018-ban egy borsodi vadászaton lőtt meg egy kiskorú hajtót. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat ellene. A vádirat szerint egy vadásztársaság által szervezett vadászaton vett részt 13 vadásztársával és két hajtóval. A vadászat előtt a vadászat vezetője ismertette a balesetvédelmi szabályokat.

A vadászat elkezdése után vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, de egy cserjés dombnál, a vádlottól a kiskorú – 14. életévét betöltött – hajtó lemaradt. A vádlott egy nyulat próbált meg elejteni.

A nyúl a hajtó felé menekült, a vádlott sörétes fegyverével a domb lejtős irányába a magas fűvel, bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le. A tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt, élénk színű sapkát viselő hajtót eltalálta.

A kiskorú bal alkarjába, bal és jobb combjába, lábszárába összesen 6 sörét fúródott, amely miatt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.A vádlott a vadászatra vonatkozó szabályokat több ponton megszegte, mivel az előírások szerint:

  • lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti,
  • tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni,
  • tilos vadászlőfegyverrel dombról völgy felé lőni,
  • a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.

Kiemelt kép: ügyészség.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik