Sport

Már majdnem 50 éves, de képtelen visszavonulni az NHL-legenda

A cseh jégkorong élő legendája, Jaromir Jagr 48 évesen is folytatja sportpályafutását: szülővárosa, Kladno – amúgy általa tulajdonolt – klubcsapatának játékosaként újrakezdi az edzéseket, és bajnoki mérkőzéseken is szerepelhet, írta az MTI.

A változatlanul kiváló csatár aktivizálódásáról csapattársa, Tomas Plekanec beszélt a TVA Sports tévécsatornának.

„Még nem hagyja abba, ahhoz túlságosan is szereti a hokit, akár ötvenéves koráig is játszhat, ha elkerülik a sérülések.

Már nem lesz a liga legjobbja, de még mindig kiváló jégkorongozó, fizikailag megfelelő állapotban van, nemcsak támadásban, de védekezésben is jó

– mondta róla Plekanec.

Az első osztálytól idén márciusban búcsúzó HC Kladno csapatában a 2019-20-as idényben Jagr 38 meccsen lépett jégre, 15 gólja mellett 14 gólpasszal jeleskedett.

Pályafutása elején, alig 17 évesen már bekerült a felnőtt válogatottba, amellyel később olimpiát (1998) és kétszer világbajnokságot (2005, 2010) nyert, a sportági csúcsot jelentő klubsorozatban, az NHL-ben pedig két ízben is Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

Bajnoki címet a Pittsburgh Penguinsszel harcolta ki 1991-ben és 1992-ben, összesen pedig kilenc NHL-csapatban fordult meg tengerentúli karrierje során, számos rekordot felállítva és trófeát kiérdemelve.

Teljes mérlegét tekintve 1990 és 2018 között 1733 alapszakasz-mérkőzést játszott az NHL-ben, melyeken 1921 pontot gyűjtött úgy, hogy 766 gólt ütött és 1155 gólpasszt adott. Ezzel ő az NHL történetének legeredményesebb európai játékosa, aki 1998 és 2001 között sorozatban négyszer is gólkirály tudott lenni.

Kiemelt fotó: Patrick Smith/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik