Belföld

Orbán vétója miatt több mint 200 milliárd forintos forrást veszíthet el a főváros

Annak, hogy még kezdeményezni sem lehet népszavazást, nem a járványhoz, hanem a kormány hatalmi visszaéléseihez van köze – mondta Karácsony Gergely a Telexnek. A november elején kihirdetett veszélyhelyzeti törvény ugyanis tiltja a helyi népszavazásokat és azok kezdeményezését is, így érinti a Karácsony által nemrég bejelentett helyi népszavazási akciót is, amivel a közvetlen uniós forrásokat kényszerítenék ki az önkormányzatoknak.

A főpolgármester elmondta: az Európai Parlament szakbizottságai támogattak olyan módosító indítványokat, amelyek egyrészt köteleznék a kormányokat az önkormányzatok bevonására a válságkezelő támogatások felhasználásába, másrészt lehetőséget adnának az önkormányzatok közvetlen támogatására is.

Karácsony hozzátette, hogy a kezdeményezés indokai azért is tovább erősödtek, mert Orbán Viktor bejelentette, hogy megvétózza az uniós költségvetést, azaz „fékezi, akadályozza az európai válságkezelést saját hatalmi-gazdasági érdekei miatt, a jogállami kritériumokról szóló politikai vita kapcsán”.

Orbán képes nekimenni egész Európának, hogy ne születhessen ellene egy veszélyes uniós fegyver?
Orbán Viktor a teljes kontinenst magára haragíthatja, ha megvétózza az uniós költségvetést. Kérdés, megteszi-e, de a frontok eléggé megmerevedtek.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzre pályázhatnának a városok, ha közvetlenül juthatnának EU-s forrásokhoz, Karácsony azt mondta: a szabadvarosok.hu oldalon pontosan kiszámolható az összeg, így bármelyik város és budapesti kerület kiszámolhatja, mennyi pénzhez jutna az önkormányzata, ha megvalósulna a kezdeményezés. Mint mondta:

Budapestre több mint 200 milliárd jutna, de az ország legkisebb települése, a 8 lakosú Iborfia polgárai is kapnának 1,5 millió forintos segítséget. Ez akkor, amikor a településeknek 3 kihívással: a járvánnyal, a válsággal és a kormányzati elvonásokkal is meg kell küzdeniük, nagy segítség lenne.

Azaz a főváros 200 milliárdos forrást bukhat az EU-s költségvetés vétójával.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik