Nagyvilág

Közel ezer fehérorosz tüntetőt tartóztattak le egyetlen nap alatt

Az augusztus 9-e óta tartó tüntetéseket a hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Több mint kilenczáz kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe a fehérorosz hatóságok vasárnap Minszkben és más városokban, a reggel kezdődött megmozdulásokat egyebek közt könnygázzal igyekeztek feloszlatni – közölték szemtanúk és helyi sajtóorgánumok. Az emberek egy a héten meghalt társukról akartak megemlékezni, akit szerintük a rendfenntartók öltek meg.

Ismét ezrek tüntetnek Minszkben, miután egy festőművész belehalt a kihallgatásba
A 31 éves férfit többórás mútét után sem tudták megmenteni.

Helyszíni beszámolók szerint a rendőrség gumilövedékekkel igyekezett feloszlatni a tömeget, az Interfax orosz hírügynökség pedig azt közölte, hogy a Puskinszkaja metróállomásnál könnygázt is bevetettek.

A Vjaszna (Tavasz) fehérorosz emberi jogi szervezet arról számolt be este, hogy az országban több mint kilencszáz demonstrálót őrizetbe vettek a nap folyamán.

A városban leállt a mobilinternet-szolgáltatás, és az AFP francia hírügynökség újságírói szerint a tüntetés előtt körülbelül 15 metrómegállót lezártak. A főváros, Minszk mellett tüntetések voltak Breszt, Homel és Vicebszk városában is.

Lukasenka könnygázt, gránátokat és lőfegyvereket vetett be a tüntetők ellen. Sokan megsebesültek

– közölte Szvjatlana Cihanouszkaja, a Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető Twitteren.

Fehéroroszországban folyamatosak a megmozdulások az augusztus 9-ei elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Az ellenzék szerint az országot 1994 óta irányító elnök elcsalta a választást. A hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

A tüntetések kezdete óta több ezer embert letartóztattak.

A megmozdulások újabb lendületet vettek azt követően, hogy szerda éjszaka egy tüntetés helyszínéről civil ruhás emberek elhurcolták Raman Bandarenka 31 éves festőművészt. A férfit később a minszki központi kerületi belügyi igazgatóságról agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal kórházba szállították azzal, hogy „a verekedés során megsérült”. Életét többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Halálát követően felmerült a gyanú, hogy sérüléseit az őrizeti fogságban szerezte.

A fehérorosz belügyminisztérium részéről azt közölték, hogy Bandarenka civilekkel dulakodott, és így szerezte a sérüléseit. Lukasenka részvétét fejezte ki a családnak és „őszinte, pártatlan” vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik