Kultúra

Stinky Bugs: Most először mi vagyunk a főhősök

A Stinky Bugs zenei formáció tevékenyen tölti a pandémiás időszakot. Az elmúlt hónapokban húsz ismert magyar slágert dolgozott fel funk stílusban, dalait az együttes YouTube csatornájára töltötte fel. A közösségi zenekar ötlete három profi zenész fejéből pattant ki. Schneider Zoltán (gitár), Gátos Iván (billentyű) és Gátos Bálint (basszusgitár) alapítók mellett ismert vendégművészek is közreműködnek. Cikkünk interjú és dalpremier egyben, mivel a Papp Szabival készült KFT-feldolgozás itt, a 24.hu-n látható először.

Amikor rátok leltem a neten, meglepődtem, hogy egy ilyen magas minőségi zenei tartalom viszonylag alacsony nézettséget generál. Hol a hiba?

Bálint: A videók optimalizálásában vagyunk a legamatőrebbek. Most alakul egy csapat, mely a hirdetésben fog segíteni. De erre nem igazán akarunk költeni.

Iván: Egyszerűen nem vagyunk posztolósak.

Zoltán: Idő kell mindenhez, nem vagyunk letörve. Nincs olyan zenekar az országban, amiben ne játszottunk volna legalább egyszer. Most először végre mi vagyunk a főhősök, és senkivel nem kell megvitatni, hogy mit, hogyan kell játszani. Végre úgy adjuk elő a dalokat, ahogy a szívünkből jön.

 

Közel egy éve működik a formáció, és ti magatok álljátok a költségeket.

Bálint: Mindent magunk készítünk, így azért olcsóbb, mintha fizetnénk másokat.

Iván: Lassan harminc éve vagyunk a szakmában, ragadt ránk egy s más. Zoli felesége divatfotós, ő alakítja a képi világunkat. Magasak az igényeink: a legjobb hangszerekbe fektetünk, a hangrögzítő technikára is sokat költök. Maximumon hajtjuk.

Mikorra fog ez kifizetődni?

Bálint: A fő cél az, hogy zenélhessünk. A másik cél a netre készíteni olyan tartalmat, amit szívesen hallgatnak és néznek az emberek. Reméljük, előbb-utóbb koncertjeink is lesznek, idén már felléptünk a Paloznaki Jazz Napokon.

A koncerteken részt vesznek a videókban közreműködő nagynevek is?

Zoltán: Paloznakra a szervező választotta ki az eddigi videókból a számára három legkedvesebb előadót. Mi feltettük nekik a kérdést, és vállalták.

Iván: Az is kérdés volt, hogy aki jön, hajlandó-e énekelni a többiek dalát is. Szerencsére ebben is pozitív válaszok születtek.

Hány számból áll a repertoárotok?

Bálint: Mostanáig húsz feldolgozás született.

Kértek engedélyt az eredeti előadóktól?

Iván: Nem kell, bár az eredeti szerző bármikor letilthatja a YouTube videót. Demjén Rózsinak van egy munkatársa, aki azzal foglalkozik, hogy a méltatlan feldolgozásokat feljelenti a YouTube-nál, ami egyből le is tiltja a videót. Sajnos a miénkkel is ezt tette. Személyesen kerestem fel a mestert, kiderült, nem is tudja, miről van szó. Elmagyaráztam, hogy mivel ő szerző, ezért a videónkkal szerzett hirdetéseknél neki csörög a kassza. Természetesen visszakapcsolták a videót.

Fotó: Marjai János/24.hu

Bálint: Presser Gábortól tartottunk, hogy nehéz vele egyezkedni, és amikor elkészítettük a Jött a doktor című LGT-szám feldolgozását, kértük Pici bácsi írásos hozzájárulását, s meg is kaptuk.

Iván: Amikor elküldtem neki a mi verzióinkat, nem telt el három perc, visszaírta: „Megcsináltátok a napomat, azt tesztek a felvétellel, amit akartok.” Kevés jólesőbb dicséret létezik a szakmában.

Majkától a KFT-ig dolgoztok fel slágereket. Hogyan választotok számokat?

Bálint: Azt választjuk, ami tetszik nekünk. Fontos szempont még, hogy ismert legyen a dal.

Fotó: Marjai János/24.hu

Van olyan feldolgozásotok, aminek az eredeti verziójában is játszottatok?

Bálint: Én tag voltam a Warpigsben, van onnan egy feldolgozásunk. Caremellel dolgoztunk sokat, de a Lélekdonor című slágerénél, amit most  újragondoltunk, már nem dolgoztunk együtt.

Hasznosan, munkásan töltöttétek a fellépés nélküli karanténidőszakot.

Iván: Előredolgoztunk, szerencsére az énekesek most sem mondtak nemet.

Zoltán: Terápiás céllal is jó ezt csinálni. Bulik nélkül is zenélhetünk. Végül is a közönségnek játszunk továbbra is, csak közvetett módon

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik