Foci

Hiddink kerülhet az ausztrál válogatott élére

guus hiddink (guus hiddink)
guus hiddink (guus hiddink)

Állásába került két 6-0-ás vereség Holger Osiecknek, a már biztos világbajnoki résztvevő ausztrál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. Helyét Guus Hiddink veheti át a kispadon.

A 65 esztendős német szakember együttese pénteken Párizsban kapott féltucat gólt, előtte pedig egy hónappal ezelőtt a vb-házigazda braziloktól kapott ki ugyanilyen arányban.

Osieck 2010 augusztusában vette át az ausztrál együttes irányítását, és 2011 januárjában a döntőig jutott az Ázsia Kupában. Negyvennégy mérkőzésen ült a kispadon, vezetésével 23-szor nyert, 11-szer vesztett, 10-szer pedig döntetlent játszott a gárda.

Hiddink lehet a befutó
Fotó: AFP

Az ausztrálok kedden Londonban Kanadával vívnak barátságos mérkőzést, akkor az eddigi másodedző, Aurelio Vidmar irányítja majd a válogatottat.

Sajtóértesülések szerint a holland Guus Hiddink a legesélyesebb a szövetségi kapitányi posztra. Ő már 2005/06-ban volt az ausztrál együttes élén, amellyel a 2006-os vb-n továbbjutott a csoportból, és a nyolcaddöntőben a későbbi aranyérmes olaszoktól kapott ki drámai csatában. Hiddink mellett az argentin Marcelo Bielsa és a francia Gerard Houllier lehet befutó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik