Válogatott nagyüzem van a hétvégén: aki még nem jutott ki a világbajnokságra, az pótselejtezőt játszik, aki már kijutott, az felkészülési meccsel hangol a vb-re, aki pedig már kiesett, az az Eb-selejtezők jegyében vív barátságos találkozót (a magyar csapat kivételével persze…)
Dárdai Pál, a Betclic nagyköveteként tippelt és úgy látja, óriási meccs lesz a portugál-svéd, már csak a két világsztár, Cristiano Ronaldo és Zlatan Ibrahimovic párharca miatt is.
Dárdai Pali egyre komolyabb szaktekintély
Forrás: Betclic
“Bárki is jut tovább, nagyon fogom sajnálni, hogy a másik lemarad a világbajnokságról. Az első meccset hazai pályán a portugálok behúzzák, így Ronaldóék hétvégéje fog jobb hangulatban telni. De a vb-szereplés várhatóan a keddi visszavágón dől majd csak el” – jósolta Pali, akinek a hazaira tett tippje 1,65-ös szorzóval fogadható meg.
Számunkra a Görögország–Románia a másik érdekes párharc, hiszen itt lennénk mi, ha sikerült volna továbblépnünk a selejtezőcsoportunkból. „A románok remekül kontráznak, és idegenben is nyerhetnek – tippelt bátran Pali. – Sajnos, teszem hozzá, mert nekünk nagyon fájna, ha azt látnánk, hogy a Puskás-stadionban egy perc híján legyőzött románok kijutnak a vb-re…” Mindenesetre a Victor Piturca csapatának vendégsikere jól fizet, 3,75-ös oddsszal tehetjük meg a Betclic-nél.
A felkészülési mérkőzések gyöngyszeme kétségkívül az Olaszország–Németország csata, ahol összesen 7 világbajnoki és 4 Európa-bajnoki cím csap össze virtuálisan. „Sokkal jobbak a németek – szögezte le rögtön a 286 Bundesliga-meccsével klubrekorder berlini kedvenc. – Gyorsaságban, képzettségben egyaránt felülmúlják az olaszokat, és a kispadjuk is hosszabb, sokkal több Joachim Löw variációs lehetősége. De nem tétmeccsről van szó, jobb is talán, ha nem fedik fel még az összes lapjukat, így szerintem döntetlennel végződik a találkozó” – zárta mondandóját Dárdai. Az ikszre fogadva 3,40-es pénzt zsebelhetünk be.
A 61-szeres válogatott labdarúgó összes tippje 21,04-szeres szorzóval fogadható meg (x).