Belföld

DNS-e lebuktatta a tíz évvel ezelőtti brutális kovácsvágási gyilkost

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy közel tíz évvel ezelőtt halálra vert egy 81 éves kovácsvágási asszonyt.

A gyanúsított letépte a szúnyoghálót az asszony házának utcafronti ablakán keresztül, majd bemászott a házba és kutakodni kezdett. A házban ököllel, majd egy éles tárgyal ütni kezdte az asszonyt, majd eltörte a nyakcsigolyáját. A nyugdíjas nő a helyszínen meghalt.

A férfi magához vette a házban talált 400 ezer forintot, és néhány palack bort, majd távozott az ingatlanból. A bűncselekménnyel korábban egy másik férfit vádoltak, de őt bizonyítottság hiányában végül felmentették.

Az ügyben újabb nyomozás kezdődött, melyben már genetikai szakértői vélemény készítése is lehetővé vált. És a DNS-vizsgálatok után büntetőeljárás indult a most letartóztatott férfival szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt.

A cselekmény akár 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, ezért megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetéstől való félelmében megszökne, elrejtőzne. De tartani kell attól is, hogy a tanúk befolyásolásával a büntetőeljárás eredményét veszélyeztetné. A bíróság ezért elrendelte a férfi letartóztatását.

Frissítve a rendőrségi videóval:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik