Élet-Stílus

Rábízta a gyereküket a volt párjára, de ő egy másikat vitt aztán vissza neki

Az anya majdnem szívrohamot kapott, az apa szerint semmi különös nem történt.

Egy valószínűsíthetően brit nő írta meg a Redditen a történetét; azt kérdezte a többi felhasználótól, hogy szerintük rossz ember, ha ezután meg akarja változtatni a gyermekelhelyezési megállapodást a gyereke apjával?

A sztori ott indul, hogy egy nap Sean, a volt pár visszavitte a 17 hónapos gyereküket a nőhöz, de ő éppen munkaügyben telefonált, így nem is figyelt igazán oda, plusz a gyerek is aludt.

Csak 10 perc múlva, mikor a baba elkezdett sírni, vette csak észre, hogy ez a gyerek nem is az övé.

Az én fiamnak kék szeme van, ennek a babának meg zöldek. Mikor levettem a sapkáját már azt is láttam, hogy sötétszőke haja van, és nem, mint az én fiamnak, világosbarna. Azonnal hívtam Seant, teljes pánikban, hogy azonnal hozza vissza nekem a gyerekemet

– írta a nő.

Ugyanis Seannak van egy másik kisgyereke is, aki mindössze hat héttel fiatalabb, mint a reddites nő fia.

Lydia, a másik nő és ő is megegyezett Seannal a gondnokságról, eszerint az első évben mindkét gyerek után csak az anyáknak volt felügyeleti joga, az apa csak látogathatta őket, majd azóta minden második héten lehet az apánál a gyerek. Seannál vannak a gyerekek a páros heteken, az anyáknál a páratlanokon. Vagyis Seannál a gyerekek egyszerre vannak.

Mikor a bejegyzést író anya számon kérte a férfit, már majdnem leadta a másik nőnél a gyerekét, csak 10 percre volt Lydiától. Sean vissza is vitte a kicsit, mosolygott, hogy „látod, nincs semmi baja.”

A történtek tanulsága az anya szerint az, hogy a gyerekek nem lehetnek egyszerre az apánál, aki a gyerekek közötti kötődés kialakulására hivatkozott, mikor arról volt szó, hogy ez így legyen, de az anya szerint csak időt akar spórolni.

Sean szerint eltúlozza az ügyet az anya, előfordul ilyen, másrészt meg mindhárom fiúnak rossz lenne, ha különböző heteken lennének nála a gyerekek, egyrészt, mert nem alakulna ki közöttük a testvéri kötődés, másrészt Sean fáradtabb lenne, és nem lenne ideje túlórázni, most pedig a gyereknélküli heteken van, és így több pénzt tud keresni.

Szóval a kérdés, hogy ettől, hogy külön szeretné, ha az apánál lennének a gyerekek, rossz ember a posztoló? A válaszok meg igencsak megoszlanak a hozzászólók között, van, aki szerint irreális elvárás ez a férfitől, mások szerint viszont észszerű a kérés.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik