Foci

Rakitic: “Levegőt venni is nehéz volt”

A horvát válogatott a Kamerun elleni mérkőzésen játékával és végül négy lőtt góljával bizonyította,nem adja fel a továbbjutásért folytatott harcot. A meccs főszereplői szerint ugyanakkor nehéz volt érvényesülni a manausi körülmények közt.

Niko Kovac, a horvát válogatott kapitánya szerint nagyobb is lehetett volna a különbség a meccs végén (4-0-ra nyertek Kamerun ellen).

„Az első tíz percben nem voltunk a helyzet magaslatán, és Kamerunnak voltak lehetőségei, de aztán belelendültünk. Még több gólt is szerezhettünk volna.”

A nagy hőség, ami Manausban, a meccs helyszínén uralkodott megnehezítette a csapatok dolgát. Ezzel kapcsolatban Kovac gratulált a játékosainak – amellett, hogy bírták a meleget, jó teljesítményt is nyújtottak.

„Gratulálni szeretnék a játékosaimnak, mert nagyon nehéz körülmények közt nyerték meg a meccset, még ülni vagy állni is nehéz volt.”

Fotó: Europress fotóügynökség

A mexikóiak elleni meccsen a horvát szövetségi kapitány szerint parázs hangulat uralkodik majd.

„Olyan lesz mint egy döntő, pihennünk kell egy keveset mert komoly ellenfél vár ránk. Mexikó erős, de mi is azok vagyunk. A mexikói játékosok hozzánk hasonlóan nagyon hazafiasak nagyszerű a csapatszellem náluk. Agresszív focit játszanak és nyomást gyakorolnak ellenfelükre. Támadásban erősek, de mint ahogyan a brazilok ellen is láthattuk a védelmük sebezhető.”

Ivan Rakitic, a horvát csapat – illetve a következő szezontól a Barcelona – középpályása szerint nagyon nehéz volt játszani a hőség miatt.

„Nagyon nehéz volt itt játszani, mert túl meleg volt, levegőt venni is nehéz volt.”

Az első félidő végén a horvátok a vezetés mellett emberelőnybe is kerültek miután a játékvezető kiállította a buta hibát elkövető Songot.



„A második félidő könyebb volt, mert hamar gólt szereztünk és tíz emberrel nagyon nehéz volt nekik érvényesülni. Jó meccset játszottunk, és az első gól illetve a kiállítás után már könnyebb volt a dolgunk.
Örülünk a 4-0-nak, ez egy jó eredmény, és még három, négy gólt szerezhettünk volna, de mostantól Mexikóra kell koncentrálnunk. Győznünk kell a továbbjutásért, mert ha nem, akkor utazhatunk haza és még nem akarunk hazamenni.”

Az eltiltásából ezen a mérkőzésen visszatérő és egyből két gólt szerző Mario Mandzukic szerint a horvát siker kulcsa a taktikájuk volt.

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Keményen edzettünk és megvalósítottuk a pályán azt, amit az edzőnk kért. Azt kérte, lőjünk korán egy gólt, a szünetben pedig azt, hogy zárjuk le a mérkőzést. Mostantól a Mexikó ellen csatára készülünk, ahol a mexikóiak célja a döntetlen lesz.” – utalt arra a Bayern München támadója, hogy az ellenfelüknek elég a döntetlen a továbbjutáshoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik