2006 óta először rendeznek Forma-1-es viadalt Imolában, így Lewis Hamilton számára még sohasem adatott meg, hogy ott versenyezzen, ahol bálványa, Ayrton Senna 1994-ben az életét vesztette.
„Még mindig nagyon szürreális számomra, amikor olyan helyekre megyek, ahol a múlt nagyjai versenyeztek. Az a tény, hogy 26 évvel ezelőtt Ayrton itt volt és azt tette, amit szeretett, szívmelengető érzés számomra” – mesélte Hamilton, aki pénteken bejárta a pályát, lerótta tiszteletét Senna emléke előtt.
Amikor ez történt, Hamilton kilencéves volt és gokartban versenyzett.
Emlékszem arra a napra, én akkor a Rye House-ban versenyeztem. Éppen segítettem apámnak a gokart javításában, amikor valaki azt mondta neki, hogy Ayrton meghalt. El kellett mennem onnan, mert apám sohasem hagyta, hogy sírjak előtte.
Ezt a szomorúságot megpróbáltam a vezetéssel ellensúlyozni, és azt hiszem, megnyertem azt a hétvégét. De a következő hetek nagyon nehezek voltak” – mesélte.
A hétvégi Emilia Romagna Nagydíj programját a pandémia miatt lerövidítették, így a szokásos pénteki szabadedzések elmaradtak. Szombaton egy edzésre lesz lehetőségük a pilótáknak az időmérő előtt, a világbajnoki sorozat 13. futamára pedig vasárnap kerül sor.
Kiemelt fotó: Miguel MEDINA / AFP