Foci

Villámgólt is lőtt az USA Ghánának

Az afrikai labdarúgó-válogatott gyakorlatilag végigtámadta a mérkőzést az amerikai csapat ellen, mégis 2-1-re kikapott. Clint Dempsey a vb-történelem ötödik leggyorsabb találatát szerezte.

29 másodperc. Ennyi idő kellett Dempseynek ahhoz, hogy egy szép egyéni akció végén bevegye Ghána kapuját a G csoport második mérkőzésén. Kevesebb mint fél perc alatt több gól esett a meccsen, mint valamivel korábban az Irán-Nigéria összecsapáson.

Nem fogta meg a korán bekapott találat Ghánát. Az afrikai csapat – főleg a jobb oldalon – sorra vezette a támadásokat, de az újabb igazán nagy helyzet az USA előtt adódott, Altidore lövésébe azonban ketten vetődtek bele. A csatár nem sokkal később megsérült, le kellett cserélni.

Bő fél órája játszottak már a csapatok, amikor Asamoah Gyan tesztelte távolról Howardot, a kapus vetődve védett. A félidő hajrája igen mozgalmasra sikerült, a legnagyobb lehetőség pedig Ghána előtt adódott, de Jordan Ayew ígéretes helyzetben rosszul találta el a labdát.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Fordulás után is ghánai próbálkozásokat jegyezhettünk fel, Muntari sistergős bombája és Gyan két fejese jelentett veszélyt az amerikai kapu előtt, a másodiknál Howardnak kellett bravúrt bemutatnia, hogy megóvja kapuját a bekapott góltól. A 79. percig szinte csak a védekezéssel foglalkozott az USA válogatottja, ekkor Dempsey egy távoli lövéssel törte meg a csendet, a kapus azonban simán védett.

Az utolsó tíz percben járt a mérkőzés, amikor a ghánai mezőnyfölény góllá érett, Asamoah Gyan sarokkal lekészített labdáját André Ayew bombázta a hálóba. Rohamozott tovább Ghána, de milyen a foci: a 86. minutumban egy szöglet után Brooks ismét az amerikai csapatot juttatta előnyhöz. A tengerentúliak már nem is engedték ki a kezükből a győzelmet, az USA 2-1-re megnyerte a meccset.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, 1. forduló, G csoport

Estadio das Dunas, 38 ezer néző, Vezette: Jonas Eriksson (svéd)

Egyesült Államok-Ghána 2-1 (1-0)

Egyesült Államok: Tim Howard – Fabian Johnson, Geoff Cameron, Matt Besler (John Brooks, a szünetben), Damarcus Beasley – Alejandro Bedoya (Graham Zusi, 77.), Kyle Beckerman, Jermaine Jones – Michael Bradley – Jozy Altidore (Aron Johannsson, 23.), Clint Dempsey

Ghána: Adam Kwarasey – Daniel Opare, Jonathan Mensah, John Boye, Kwadwo Asamoah – Mohammed Rabiu (Michael Essien, 71.), Sulley Muntari – Christian Atsu (Albert Adomah, 78.), Jordan Ayew (Kevin-Prince Boateng, 59.), Andre Ayew – Asamoah Gyan

Gólszerzők: Dempsey (1.), Brooks (86.), illetve A. Ayew (82.)

Sárga lap: Rabiu (30.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik