Gazdaság

Az orvosok kétharmadát elüldözi az állami ellátásból az új törvény

Az orvosok többsége szerint jelen formájában elfogadhatatlan az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény; a közellátásban dolgozók több mint kétharmada nem fogja aláírni az új jogviszonyt – közölte szerdán közzétett felmérése eredményére hivatkozva a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A MOK kérdőívére nyolcezer orvos küldte vissza válaszait. Ezekből kiderült, hogy a közellátást elhagyni tervező orvosok 37,4 százaléka a magánegészségügyben kíván elhelyezkedni, a válaszadók több mint egyharmada pedig a szerződés aláírása helyett inkább az ország vagy az ágazat elhagyását választaná.

A szakorvosok 52 százaléka kettő vagy több állásban dolgozik, és az orvosok 43 százaléka vállalkozóként is lát el betegeket – írták.

A kamara – aggasztónak tartva a felmérés eredményét – az eredményes járvány elleni védekezés, az ágazat békéje és stabilizálása, valamint a járvány utáni “újjáépítés” érdekében több javaslattal fordult a döntéshozók felé.

Szerintük a munka törvénykönyvét meghaladóan csak egészségügyi válsághelyzetben, maximum száz munkanapra történő kirendelés elfogadható, világosan meghatározott mentesítő körülményekkel és juttatásokkal.

Ezen kívül azt a bértáblát szeretnék látni a már elfogadott törvényben, amelyet a MOK dolgozott ki, és amely követi a szakmai előmenetelt, a tudományos teljesítményt és tudást.

A javaslatok között szerepel a másodállások lehetőségének biztosítása úgy, hogy tiltják a rossz megoldásokat. Kérik, hogy a szabadságok és végkielégítések mértéke ne legyen kedvezőtlenebb, mint a jelenlegi közalkalmazotti jogviszonyban.

A hálapénznek újra kiskaput nyitó szabályozásokat ki kell venni a törvényből – írták.

A MOK megjegyzi, hogy a törvény egészségügyi dolgozók által nem elfogadható formája vagy egyeztetés nélküli módosítása egyértelműen a magyar társadalom egészségügyi ellátásának súlyos károsodásához vezet már rövid távon is.

A köztestület úgy véli, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény az orvosok felé régi adósságot törleszt az új bértábla elfogadásával és a hálapénz törvényi tiltásával. Azonban a jogszabály megalkotásának módja és az egyeztetés nélkül belekerült „elfogadhatatlan” passzusai gyengítették az ágazat hitét és erejét. A járvány miatti feszült helyzetben az orvostársadalom bizonytalansága fokozódott, tovább romlott amúgy is ingatag biztonságérzetünk – értékelt a MOK.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik