Foci

Brazília csak veszíthet ezen a vébén

A csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokság esélyt kínált a dél-amerikai országnak, hogy megmutassa szervezettségét és felkészültségét, a lakosság többsége azonban úgy érzi, a mindennapos korrupció, a rossz infrastrukturális helyzet és az utcai bűnözés miatt a sportesemény inkább árt, semmint használ az országnak - olvasható a Foreign Policy friss elemzésében.

Az amerikai külpolitikai folyóirat szerint a brazilok éppen úgy várják a vb kezdetét, mint az iskolások egy olyan dolgozatot, amelyre nem készültek fel. A korábbi bajnokságokat rendező országokban, például legutóbb a Dél-afrikai Köztársaságban vagy azt megelőzően Németországban a lakosság ünnepélyes hangulatban volt a mérkőzéssorozat előtt, a brazilok ezzel szemben megpróbálják magukat távol tartani az országot megszálló szurkolóktól és az utcai fesztiváloktól.

“Emberek fognak meghalni”

A légitársaságok az utóbbi hónapokban kedvezményes árú repülőjegyeket kínáltak a “menekülőknek”, akik kétségbeesésükben maguk mögött akarták hagyni a felfordulást. “Nem maradok itt azért, hogy végignézzem, ahogy kibontakozik ez a tragédia. Éppen annyira szeretem a futballt, mint bármelyik brazil, de már itt sem vagyok, Peruban fogok szörfözni” – mondta Rafael Pereira ügyvéd, aki a hatvannégy mérkőzés közül ötnek otthont adó Porto Allegrében él.

A Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet (IBGE) adatai szerint a havi átlagfizetés 2012-ben 850 dollár (191 ezer forint) volt Brazíliában, a lakosság többsége így nem engedheti meg magának, hogy egy hónapra elutazzon, így sokan bezárkóznak. “Nem tervezem addig elhagyni a házat, amíg ennek nincs vége” – közölte egy kétgyermekes anya, aki három teli bevásárlókocsit tolt egy Sao Pauló-i élelmiszerboltban.

Sokan attól tartanak, hogy a világbajnokság a forgalmi dugóknál és egyéb kényelmetlenségeknél sokkal súlyosabb következményekkel fog járni. “Nézze meg a bűnözési statisztikákat, a városunkban elszabadult a pokol. A rendőrök alulfizetettek és gorombák. És most egy rakás gringo fog megjelenni részegen és hangoskodva. Nincs rá esély, hogy ez a kombináció jól süljön el. Ez a bajnokság olyan lesz, mintha bombát robbantanának. Emberek fognak meghalni” – mondta Sérgio Rabello, egy riói bár tulajdonosa.


Fotók: Europress Fotóügynökség

A férfi félelme nem alaptalan. Rio de Janeiróban egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés, Rio államban január óta 1459 embert gyilkoltak meg. Mióta a hatóságok rendteremtési akciót indítottak a szegények lakta favellákban, azaz bádogvárosokban, azóta még a konszolidáltabb városrészekben is jelentősen megemelkedett a bűnesetek száma. A tavalyinál idén 40 százalékkal több rendőr vesztette életét erőszakcselekmények következtében, ezért sokan otthagyják állásukat vagy magasabb fizetést követelnek.

Csaknem egymillió embert várnak Rióba

A kormány a rendőrségi sztrájkok és az utcai tiltakozások megelőzésére 15,8 százalékkal megemelte a rendfenntartók bérét, valamint 5300 katonát vezényelt Rio de Janeiróba. Azt egyelőre nem tudni, hogy a megemelt rendőri jelenlét milyen hatással lesz a bűnözésre a 900 ezer látogatóra készülő városban.

A korrupció által fertőzött ország lakói a 11,5 milliárd dollárba (2,59 ezer milliárd forintba) kerülő rendezvény hosszú távú következményeitől is tartanak. A valóságban ráadásul ez az összeg még ennél is jóval magasabb lehet, mivel utoljára szeptemberben hoztak nyilvánosságra adatokat a költségekről.

A Pew kutatóintézet nemrégiben készített felméréséből kiderül, hogy a brazilok 61 százaléka szerint a világbajnokság árt Brazíliának, mivel pénzt von el az iskoláktól, az egészségügytől és más közszolgáltatásoktól. Miközben a megkérdezettek harmada úgy véli, hogy a vb jót tesz a gazdaságnak és munkahelyeket teremt, a válaszadók többsége szerint az ország elnöke nem tesz eleget a korrupció felszámolásáért.

Brazília a Transparency International korrupcióérzékelési indexén (CPI) 175 országból a 72. helyet foglalta el 2013-ban, szemben az előző évi 43. helyezéssel. Megfigyelők szerint 2014-ben további lecsúszás várható.

Amikor a dél-amerikai ország 2008-ban elnyerte a világbajnokság rendezési jogát, annak ellenére kézzel tapintható volt az izgatottság, hogy a brazilok hozzá vannak szokva, hogy válogatottjuk négyévente a figyelem középpontjába kerül. Brazília ötször nyert világbajnokságot és kétszer ezüstérmet. Ezúttal a brazilok azonban nem amiatt aggódnak, hogy mi fog történni a pályán, hanem amiatt, hogy mi fog történni azon kívül.

Meg fogják alázni magukat

A lakosság többsége számára fontos, hogy a vendégek miként látják az országot. A Pew felmérése szerint a brazilok háromnegyede úgy gondolja, országuk több tiszteletet érdemelne külföldön. Sokan attól tartanak, hogy a világ szemében ők is csak egy harmadik világbeli országnak fognak tűnni, amely nem áll készen egy ilyen esemény megrendezésére.

A stadionépítések során számos baleset is történt, nyolc munkás életét vesztette. Tania Maria Martins környezetvédelmi aktivista egy Sao Pauló-i stadion részleges összeomlásáról szóló beszámolót nézve megjegyezte: “Isten mentsen meg attól, hogy ez a bajnokság alatt megtörténjen, amikor emberekkel van tele a stadion. Micsoda szégyen lenne”. Fernando Morimoto üzletember arról panaszkodott, hogy elment az áram a riói repülőtéren és emiatt nyolc órát kellett várakoznia. “Mit fognak rólunk gondolni a gringók, ha áramkimaradás miatt még a repteret sem használhatják? Gondolja, le lesznek nyűgözve?” – tette fel a kérdést.

A rossz infrastrukturális helyzet óriási problémát jelent Brazília számára. A meccseknek otthont adó városokban az újonnan épült stadionok éles kontrasztban állnak az omladozó épületekkel. Néhányan még annak sem érzik szükségét, hogy találgatásokba bocsátkozzanak. “Nem félünk attól, hogy megalázzuk magunkat, mert tudjuk, hogy így lesz” – mondta Thiago Baranda manausi közhivatalnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik