Belföld

„Értelmezhetetlenül magas” árat fizetett valaki a csopaki kikötőért

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért kelt el Csopak közforgalmú kikötője – írja az MTI.  Kollár József a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta, az MNV Zrt. zárt rendszerében zajló licit lezárása után leghamarabb jövő hét elején derülhet ki, ki a nyertes ajánlattevő.

Ambrus Tibor, Csopak fideszes polgármestere az MTI-nek csütörtökön irreálisnak, értelmezhetetlenül magasnak nevezte a liciten kialakult végösszeget. A licitet nem várt érdeklődés kísérte, amit az is jól mutat, hogy az utolsó pillanatokban is folyamatosan egymásra ígért három licitáló – tette hozzá.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) – amely tavaly került a Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt állami többségi tulajdonba – reorganizációs tervében négy közforgalmú kikötő eladása szerepelt. A helyi tiltakozások nyomán a hajózási társaság felajánlotta az érintett önkormányzatoknak, hogy eladás helyett hosszú távra bérbe adja számukra a kikötőket. Hárman elfogadták az ajánlatot, Csopakkal azonban nem sikerült egyezségre jutni, ezért hirdették meg árverésen az ingatlant.

Ambrus Tibor elmondta,

a 2,8 ezer négyzetméteres terület egy közforgalom elől el nem zárható mólóból, és egy alig 2 ezer négyzetméteres, mintegy 50 méternyi partszakasszal rendelkező közparkból áll. Ezen a területen 2 százalékos a beépíthetőség, amit le is fed a kikötő pénztárépülete és vizesblokkja, a helyi építési szabály szerint a megengedett maximális beépítési magasság 4,5 méter. Az ingatlanhoz tartozó, 10-12 férőhelyes vitorláskikötő szerinte legfeljebb 20-30 férőhelyre bővíthető.

Emlékeztetett arra, hogy a BAHART-tal történt egyezkedések során mind a négy érintett önkormányzat felajánlotta, hogy megvásárolja az eladásra szánt kikötőjét az értékbecslők által megállapított legmagasabb áron, amely a kikiáltási ár alapjául is szolgált, de erre nem nyílt lehetőségük.

Ambrus Tibor sérelmezte, hogy míg a csopaki önkormányzat számára a közforgalmú kikötő fenntartásának kötelezettségével adták volna bérbe hosszú távra a kikötőt, a vitorláskikötő nélkül, addig a meghirdetett licit feltételei között már nem szerepel a közforgalmú kikötő üzemeltetése, csak a móló le nem zárhatósága.

Kollár József az MTI-nek azt mondta: a kikötő meghirdetése előtt Csopaktól semmiféle hivatalos írásos nyilatkozat, illetve ajánlat nem érkezett vásárlási szándékról.

Csopak polgármestere szeptemberben levében kérte a helyieket, hogy segítsenek megmenteni a vízparti területet:

Egy fideszes balatoni polgármester levélben kéri a helyieket, hogy segítsenek megmenteni egy vízparti területet
Csopak polgármestere a helyiek támogatás kéri abban, hogy az önkormányzat ne engedélyezze a Bahart kikötő előtti rész beépítését. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik