Sport

Ki állítja meg a Miamit?

lebron james (lebron james, )
lebron james (lebron james, )

Az NBA-ben címvédő kosárlabdacsapat sorozatban 22. mérkőzését is megnyerte. LeBron Jamesék ezúttal a Torontót verték.

Nehéz lenne megmondani, hogy a szezonban 32. dupla-dupláját szerző és ezzel karriercsúcsot döntő LeBron James (22 pont, 12 lepattanó), vagy a 24 pontos és régi önmagát idéző Dwyane Wade volt-e a floridai gárda nyerőembere, de az tény, hogy egy torontói fellángolást leszámítva a Heat ismét kézben tartotta az összecsapást, így teljesen megérdemelt az újabb sikere.

A Miami így zsinórban már 22 győzelemnél jár, ami a második leghosszabb sorozat a liga történetében – korábban a Houston Rockets is eddig jutott, még a 2007-08-as szezonban. Az abszolút rekord a Los Angeles Lakershez köthető, amely az 1971-72-es idényben 33 mérkőzésen át nem talált legyőzőre.

Apropó Lakers, a Los Angeles-i együttes a sérült Kobe Bryant távollétében is hozta a kötelezőt a Sacramento Kings ellen. A sokat bírált Dwight Howard egyre jobb formába lendül itt az alapszakasz végéhez közeledve, erről még nem is annyira a 12 pontja, 17 lepattanója és öt blokkja, sokkal inkább az egyre lendületesebb játéka árulkodik. A riválisok kezdhetnek aggódni.

A „kistestvér” Clippers is nyert, igaz, a New York Knicks nélkülözte legjobbjait: Carmelo Anthonyt, Amare Stoudemire-t és Tyson Chandlert is. Ennek ismeretében még a Knicksre nézve hízelgő a 91-80-as zakó.

Eredmények – NBA, alapszakasz
Toronto Raptors-Miami Heat 91-108
Milwaukee Bucks-Orlando Magic 115-109
Los Angeles Clippers-New York Knicks 93-80
Houston Rockets-Golden State Warriors 78-108
Minnesota Timberwolves-New Orleans Hornets 97-95
Dallas Mavericks-Oklahoma City Thunder 101-107
Brooklyn Nets-Atlanta Hawks 93-105
Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 113–102

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik